13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Előttünk járnak

Somos Gyula festőművész

Advent első vasárnapján, november 28-án, a Nógrád megyei Kisecset község lakói régen várt ünnepre gyűltek össze. Marton Zsolt váci megyéspüspök megáldotta a település teljes körűen felújított katolikus templomát, melynek oltára Somos Gyula ceglédi festőművész munkája nyomán született újjá. A megújult oltárt Prokopp Mária művészettörténész is elismerő szavakkal méltatta.

Az 1754 és 1773 közt épült barokk stílusú templom védőszentje Szent Imre herceg. A herceget ábrázoló oltárkép eredetileg Zigány Hedvig festőművész 1906-ban készült munkája. Ezt a képet most Somos Éva restaurátor és Somos Gyula festőművész megtisztította a későbbi átfestés nyomaitól, illetve restaurálta. Pálos Frigyes a Váci Egyházmegye 2019-ben elhunyt művészettörténész prépostja egész életében szívén viselte az egyházi tulajdonban lévő műemlékek sorsát, valamint szakértelmével segítette azok szakszerű megújítását. A tudós pap Somos Gyulát kérte fel arra, hogy a kisecseti oltárképet kiegészítse. A Szent Imre herceget ábrázoló festmény a ceglédi művész munkájának köszönhetően két kísérőképpel egészült ki, s így egy hármasoltár középső része lett. A bal oldali képen Somos Gyula első királyunkat, Szent Istvánt festette meg, aki írótollal kezében Szent Gellért püspöknek, Imre herceg nevelőjének tanácsait követve, a fia számára írt Intelmek megfogalmazásába mélyül. A jobb oldali képen Boldog Gizella királyné látható, aki a koronázási palástot készíti. Gizellát Szent Adalbert püspök buzdítja. Az így kialakított, egységes keretbe foglalt kisecseti oltár az egyszerű kis templom legfőbb dísze lett, tematikája első magyar királyunk szent családját állítja elénk példaként.

Nem csak Árpád-házi szentjeink dicső példája mutatja számunkra az örök hazába vezető utat. November elején, Mindenszentek ünnepén és Halottak napján mindazokra gondoltunk, akik már nincsenek köztünk. Erre az ünnepre készült el Somos Gyula festőművésznek egy másik, technikájában is különleges alkotása, amely Cegléden a Kálvária temetőben családi síremlék. Az ókeresztény hagyományokat felelevenítő mozaik örök életre utaló jelképei minden arra járóban reményt keltenek; minket is várnak ők, akik előttünk járnak.

Vágó Katalin

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....