14.9 C
Cegléd
2026. július 22. szerda
spot_img

Poénból törték le tíz autó tükrét Nagykőrösön

A nagykőrösi rendőrök elfogták azt a 18 éves fiatalembert és 16 éves társát, akik „poénból” tíz parkoló jármű tükrét rongálták meg, ezen felül kettőt el is loptak.

Autója megrongált visszapillantó tükréről tett bejelentést egy nagykőrösi tulajdonos december 30-án hajnalban. Nem sokkal később sorra érkeztek hasonló tartalmú bejelentések. A rendőrök számára nem volt kérdés, ugyanaz, vagy ugyanazok a tettes(ek).

Négy nappal később a település egyik utcájában gondtalanul sétálgató fiatalok elé rendőrök toppantak. A meglepetés ereje hatott, ellenállást egyikük sem tanúsított. Előállítás, kihallgatás következett. Az idősebb otthonában tárgyi bizonyítékot is lefoglaltak: két letört visszapillantó tükör hevert gazdátlanul egy udvari tuja tövében.

Beismerő vallomást tettek. Állításuk szerint együtt ötlötték ki, hogy poénból autókat rongálnak, és lerugdossák a tükröket. A két, később lefoglalt alkatrészre semmi szükségük nem volt, ha már a kezükben maradt, elvitték. A kocsik tulajdonosainak több százezer forintos kárt okoztak a tettesek, ellenük lopás, garázdaság, valamint rongálás miatt indult eljárás.

Forrás: Police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...