16.8 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Szépkorúak a bűnmegelőzésért

Január 20-án, a Dózsa György Honvéd Nyugdíjas egyesület évi első klubrendezvényén értékelésre került a „Miénk itt a tér!” elnevezésű online vetélkedő sorozat, amelyet kimondottan a szépkorúak részére indított a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Bűnmegelőzési Osztálya.
Az 5 héten át tartó játékos, gondolkodtatásra késztető feladatok nem fogtak ki az a vetélkedőre jelentkezett tagjainkon. Borók Nikoletta rendőrőrnagy, a vetélkedő fő szervezője úgy fogalmazott, hogy mindenki jól teljesített. A versenyzők különböző szempontokból közelítették meg az adott témákat – meseírás, plakátszerkesztés, tanulságos történetek, videó készítés stb. – és a megoldások ötletesek, sok esetben kimondottan kreatívak voltak.


A vetélkedőn résztvevő nyolc fő ajándékot, ajándék utalványt és emléklapot kapott a szervezőktől.
Az első három helyezett ezen kívül oklevélben is részesült. Egyöntetű vélemény, hogy érdemes a szépkorúakat is bevonni a bűnmegelőzési munkába, hiszen a bűnözők nem ismernek korhatárokat, így mindannyiunknak óvatosnak kell lenni. – számolt be az egyesület a közösségi oldalán.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...

Erre nincsenek szavak

„Péntek este 8. Erre nincsenek szavak.” – Olvasói fotó...

Leszakadt a felsővezeték

Péntek reggel súlyos fennakadással indult a nap a Budapest–Cegléd–Szolnok...