12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Kiváló eredmények az asztaliteniszezőknél!

Öten is szerepeltek az Országos Diákolimpia döntőjén Kiskunfélegyházán az elmúlt hétvégén a Szuperinfó-CVSE Asztalitenisz Szakosztályából, ami azért is lehetséges mert hárman Szolnokon élnek és tanulnak és ezáltal Jász-Nagykun Szolnok megyei döntőt nyerték meg míg ketten a Pest megyein diadalmaskodtak.

Zsigmond Simon játszma veszteség nélkül 6 győzelemmel nyerte meg kategóriáját és lett első korcsoportjában.

Móricz Zsombor nagyszerűen kezdett és azonos tudású vetélytársát bátor játékkal Nyírbátorból 3:0-ra verte. A második meccsét simán hozta és várhatta a főtáblán ellenfelét. Sajnos itt Siófokról érkező a 8 közé tartó meccsen nem sikerült nyerni, az ellenfél kellemetlen szerváinak köszönhetően.

Vasárnap játszották a III-IV-es korosztály döntőit, ahol 3 játékosunk is érdekelt volt. A sorsolás szeszélye folytán a két lányunk a csoportban találkoztak egymással, sőt később a helyosztón is összecsaptak. A csoportjukat  a lányok mindketten megnyerték majd nagyszerű játékkal bejutottak a négy közé ahol ismét egymással játszottak.

Unghváry András 2. lett a csoportban a négy közé szoros mérkőzésen  3:1 re maradt alul szegedi ellenfelével szemben.

Az iskoláik méltán lehetnek büszkék sportoló tanulóikra, hiszen a legjobbak között is nagyszerűen szerepeltek!

Részletek: https://doeredmenyek.hu/asztalitenisz/

Eredmények:

I-II. “B” kategória :1. hely Zsigmond Simon(Szandaszőlősi Ált.Isk. és AMI)

V-VI. “A” kategória:9-12 közé jutott Móricz Zsombor (Verseghy Ferenc Gimnázium,Szolnok)

lány: III-IV.”A” kategória:3. Ungureán Dorka (Kossuth Lajos Gimnázium, Cegléd)

4. Csór Laura (Szolnoki Széchenyi I.Gimn.és Művészeti Szak. gimn.)

Fiú: III-IV. “A ” kategória:5-8. között végzett Unghváry András (Kossuth Lajos Gimnázium, Cegléd)

***

NB III.  02.19.

A végtelenül kiélezett NB III-as bajnokság 3. helyén álló Tápiógyörgyét fogadta 2.csapatunk.Ismét Szalkai Attila vezérletével és  egységes csapatmunkával sikerült a bravúr és ismét a 10:8-as győzelem.Még az is belefért hogy Török István épphogy “beesett ” a meccsre.

Szuperinfó- CVSE II.- Tápiógyörgyei ASK I. 10:8

Győztek:Szalkai Attila 3,Bánfi Balázs 2,Móricz Zsombor 2,Török István 2 és a Bánfi-Móricz páros

***

NB I.   02.20.

Tótin Kristóf betegség miatt nem tudott elmenni az utolsó helyen lévő ellenfélhez akik így sem jelentettek gondot a csapatnak és hozták a kötelező győzelmet.

Miskolci EAF I. – Szuperinfó- CVSE I.  5:9

Győztek:Bogádi Imre 3,Molnár Gergely 3,Zakar Kristóf 2, Zakar-bogádi páros

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....