13.4 C
Cegléd
2024. május 11. szombat
spot_img

Megszűnik a teljes látogatási tilalom a kórházban

A járványügyi helyzet javulásával megszűnt március 4-től a teljeskörű látogatási tilalom a ceglédi Toldy Ferenc kórházban. Látogatás továbbra is csak látogatási időben lehetséges hétközben 16-18 óra között, hétvégén és ünnepnapokon pedig 10-12 és 14-16 óra között. A következő szabályok a betegek védelme érdekében továbbra is érvényesek:
• A látogatás feltétele, hogy a látogató érvényes védettségi igazolvánnyal, vagy a látogatást megelőző 48 órán belül végzett, negatív eredményű SARS-CoV-2 gyorsteszttel rendelkezzen, amelyeket a belépéskor köteles bemutatni a portaszolgálaton (ez az 5 év alatti gyermekekre nem vonatkozik).
• A védettségi igazolványok használatnak kivezetése az egészségügyet nem érinti.
• Egy beteghez naponta legfeljebb két látogató mehet be, személyenként maximum 30 perces időtartamra, vagy egy látogató, maximum egy órára, a járványügyi előírások szigorú betartása mellett.
• A koronavírus fertőzött betegeket ellátó osztályokon a látogatás különösen méltányolható esetekben – az eddigiek szerint látogatási engedély birtokában – lehetséges.
• Az apás, illetve hozzátartozó jelenlétében történő szülés esetén a korábbi szabályozás van érvényben.
• A látogató az osztályon kézfertőtlenítést követően látogathatja meg a hozzátartozóját.
• Az Intézmény telephelyein az orr-szájmaszk szabályszerű használata – szájat és orrot egyaránt takaró – mellett kötelező a legalább 1,5 méteres távolságtartás a betegek között.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Zöld polgármesterjelölt

Földi Áron, polgármester-jelöltként indul városunkban. A jelölt érdekes pályát...

Tapasztalat, koncepció és ambíció

Független jelöltként, de helyi civil szervezet és párt támogatásával...

Bronzéremmel zárta a 2023/24-es évadot a Ceglédi KE

Vasárnapi, fóti győzelme után a bronzérem megszerzéséért indult csatába...

Smahajcsik Péter virágoskertje

Smahajcsik Péter, a 2-es számú választókerület független képviselőjelöltje úgy...

Kakaós csigákat és pénzt rabolt gyerekektől

Kakaós csigákat, és 850 forintot raboltak egy gyerektől a...