4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Választási körkérdés

Április 3-án kerül sor az országgyűlési képviselők választására hazánkban. A ceglédi központú Pest megyei 12. választókörzetben hat jelölt neve lesz a szavazólapokon. Jelen cikkünk célja a jelöltek programjának bemutatása, hogy a választók megismerjék álláspontjukat, céljaikat.

– Mi az, amit a legnagyobb sikerének tart, amire a legbüszkébb eddigi politikai pályafutásában?
Andriska István (Normális Élet Pártja): Mindig olyan éttermekbe mentem dolgozni, ahol tudtam tanulni, ahol ösztönöztek minket, hogy ne féljünk újat vagy kicsit másképp készíteni. Lassan 10 éve kaptam egy lehetőséget, hogy itt Cegléden nyissak egy éttermet egy baráttal. Megtanultam az elején sok-sok hibával igaz, de az üzletvezetést is. Közbe összeházasodtunk az akkori párommal és megszületett az első fiam. Két évre rá a másik fiam is bekerült a családba. Válás megtanított sok dologra és az utána következő párkapcsolataim is: sokszor késve tanultam a hibáimból. Majd jött ez az izé. Tudjátok, amire mindig csak azt mondták összeesküvés elmélet. Az első három rendezvényén részt vettem egy olyan megmozdulásnak, ami közel áll az én gondolataimhoz. Majd jöttek a bezárások a szájkosár, a sok értelmetlen megszorítás egy láthatatlan ellenség miatt. Szörnyen elkeseredett és mérges voltam. Nem engedtek főzni. Ezután idén február elején kaptam egy felkérés, vállaljam el itt Cegléden a Normális Élet Pártja jelöltségét. Sok hozzám közel álló embert megkérdeztem, mi a véleményük. Mindenki egy kivétellel elmondta, amire számítottam tőle. De mindenki féltett és megkérdezte: nem félek belevágni, nem féltem az üzletem, a gyerekeimet? De nagyon! Ezért is vágtam bele. Nem tűröm tovább, hogy hülyének nézzenek se engem, sem a családom, sem a kollégáimat.

Bartha Barna (Mi Hazánk Mozgalom): Nem vagyok politikus alkat, kényszerpolitikusnak tartom magam. Büszke vagyok arra, hogy soha sem pénz, sem hatalom, sem a parlamenti munka ígérete, nem tudott eltántorítani a nemzetem szolgálatát jelentő útról. Alapítása óta tagja vagyok a Mi Hazánk Mozgalomnak, a Nemzetpolitikai Kabinet vezetőjeként ma már az első sorból vállalom a politizálást. A Magyar Önvédelmi Mozgalom egyik vezetője vagyok, ebben a minőségemben is hosszú évek óta naponta találkozom a társadalmi problémákkal.

Földi László (Fidesz-KDNP): Elsőként az M4-es autósztrádát emelném ki Sokan, sokszor beszéltek az út megépítéséről. Mi ezt hazai forrásból meg is valósítottuk. A fejlesztés jelenleg is zajlik, az autósok és a fuvarozók már Törökszentmiklósig közlekedhetnek rajta. Az infrastrukturális fejlesztések egyértelműen növelték a térség településeinek tőkevonzó képességét. Ennek következtében ma már nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány okoz problémát. Büszke vagyok arra is, hogy közreműködésemmel Pest megye leválhatott a központi régióról és ezáltal hatalmas uniós támogatások nyíltak meg vidékünk települései, valamint az ott működő vállalkozások számára. Mindemellett a nagyon sikeres Magyar Falu program a kistelepülések felemelkedését, megerősödését segíti.

Kis Viktor (Magyar Kétfarkú Kutya Párt): A legbüszkébb arra vagyok, hogy 2018. júliusában alapítótagja lehettem a Dada Balettnek, amely azért jött létre, hogy egy nemváltásra késztető, rögtönzött balett-performanszot adjon elő az azóta már megszűnt Magyar Idők c. folyóirat munkatársai számára. Ezenkívül büszke vagyok még a ceglédi passzivista csapat tagjaira is, akik évek óta segítik a munkámat.

Pásztor Éva Ilona (Megoldás Mozgalom): Mindig is lokálpatriótának tartottam magam, és bár Szolnokon élek, munkám és barátaim révén Ceglédhez, Abonyhoz, és a többi településhez is kötődöm, ezért vállaltam el örömmel a választókörzet képviseletét. Célom, hogy legjobb tudásomnak megfelelően, komplex látásmóddal, aktívan vegyek részt Cegléd és a környező települések társadalmi és gazdasági életének előremozdításában, fejlesztésében. A legbüszkébb arra vagyok, hogy az itt élő emberek bizalmat szavaztak számomra, bátran osztják meg velem örömüket, bánatukat és kérnek segítséget ügyes-bajos dolgaik megoldásához. A közművelődésben eltöltött 20 év tapasztalatával és elhivatottságával mindig is szívügyem volt a kultúra, a közösségek felé értékteremtés és együttműködés.

Zágráb Nándor (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd): Sikernek azt tartom, hogyha a lakosság számára fontos problémákat tudok megoldani, vagy a választópolgárok érdeksérelmével járó folyamatokat tudok helyes irányba fordítani. Ezek közül érdemes kiemelni a nagykőrösi tanyák villamosítását, amelyért Igazmondó Marikával 10 évig harcoltunk. Azóta több mezőgazdasági vállalkozás is rácsatlakozott a kiépített elektromos hálózatra. Egy másik kiemelkedő ügy volt, 5000 nagykőrösi háztartás csatornapénzének visszaszerzése. Vagy az eladott, majd bezárt Nagykőrösi Stranddal kapcsolatos visszaélések leleplezése, az újra működtetés lehetőségének megteremtése. De érdemes kiemelni az 500 millió forint közpénzt befogadó fociklub eltüntetésével kapcsolatos információk feltárását is.

– Vázolja fel képviselői programjának legfontosabb pontjait néhány mondatban, választókörzetben a következő ciklusban mit tart a leginkább fejlesztendő területeknek és miért?

Andriska István: Valószínű józan paraszti ésszel többet tudok tenni a sok lopás, megfélemlítés, és hazugság ellen, mint akik ezt tették velünk a szavazás után és azóta bent ülnek a mi érdekeinket nem képviselve a parlamentbe. 4 évente 2-3 hónapig mézes madzag aztán 45 hónapig sz…os madzag jut nekünk: Az üzletem nem adom. Sem a gyerekeim, sem én nem vagyok hajlandó részt venni ebbe a emberiséget megölő, gazdaságot tönkretevő hazugságban. Egészséges ember vagyok, nem pedig vírushordozó vagy gyilkos: Mindig arra törekedtem, hogy másoknak segítsek. Elegem van a sok hazudozásból!

Bartha Barna: Képviselői programom alapját képezi a politikai kultúra megváltoztatása a politikusbűnözés felszámolása, a csendőrség felállítása, a bírósági végrehajtások ügyének rendezése. A képviselő feladata a biztonságérzet, a békés holnap reményének, nyugalmának megteremtése és megtartása! Az iskolákban a központilag kialakított pedagógusi életpályamodell mellett eszközöket kell biztosítani a fegyelem és gondtalan, minőségi oktatás folytatásához. Nem a renitens, hanem a pedagógus és a tanulni akaró diák jogait kell védeni! Az egészség érdekében szükségesnek tartom alternatív módszerek alkalmazását, a gyógyszerfogyasztás minimalizálását. Ki kell emelni a megelőző viselkedés fontosságát, az élelmiszerek minőségének javítását! Felül kell vizsgálni az eddigi beruházások jogi és szakmai hátterét, a túlárazásokat. Rendezendő az utak, a csatornázás, a régi, elhanyagolt épületek problémája. Az élhetetlen településrészeken állandó rendvédelmi jelenléttel biztosítandó a nyugalom és a normális élet feltételei.

Földi László: Az elmúlt 12 évben sok sikert értünk már el közösen a térségben élő dolgos emberekkel. Ezt a munkát fogom tovább folytatni. A már elkezdett projekteket befejezzük és újakat is indítunk. Fontos számomra, hogy további infrastrukturális fejlesztésekkel erősítsük meg a régiót. Így különös figyelmet fordítok majd az M44-es és a 441-es főút felújítására. Elengedhetetlen a térség kerékpáros, illetve alsóbbrendű úthálózatának folyamatos fejlesztése. Ezen kívül folytatjuk az intézményi felújításokat, valamint terveimben az ivóvízhálózat fejlesztése is szerepel.
Kis Viktor: Mivel Cegléd a legnagyobb település a körzetben, ezért fontos, hogy a térség turisztikai központjává váljon. Ennek érdekében képviselőként létrehozok egy ceglédi Disneylandet és egy Jurassic Parkot (utóbbinak akár a városban fellelhető számos kész és félkész sportlétesítmény is otthont adhatna).
A körzet többi településével is van tervem: pl. Nagykőröst még nagyobbá teszem, Törtelt megragasztom, létrehozom a Százholdas Abonyt, Nyársapátnak megígérem Nyársanyát, és ígérem, hogy Kőröstetétlenen sem fogok tétlenkedni. Komolyra fordítva a szót; a körzet képviselőjeként a kutyapárt programjának megvalósításáért fogok küzdeni: pl. a tiszta közbeszerzési rendszerért, az átláthatóságért az állami döntéseknél, a marihuána legalizációjáért.

Pásztor Éva Ilona: Közlekedésbiztonsági kérdések, balesetmegelőzés, okos-zebrák az iskolák körül, minden gyermek születésekor egy facsemetét ültetünk a környezetvédelem és fenntarthatóság jegyében. A térség gazdasága versenyképes és stabil megélhetést biztosító legyen, hagyományait és kulturális értékeit megőrizve modern és korszerű fürdő- és iskolavárossá válhasson. A digitalizáció előnyeit kihasználva a 14 éven felüli diákoknak ingyen laptop biztosítása az online oktatás támogatásához, a felnőttképzés, a tradicionális szakmák oktatási reformja és számos városfejlesztési terület van, amely az okos technológiákkal megvalósítható.

Zágráb Nándor: A jogállamiság helyreállítása, kiegyensúlyozott médiaviszonyok kialakítása, a korrupt politikusok elszámoltatása kiemelt jentőséggel fognak bírni kormányváltás esetén. A választókerületen belül fókuszálni kell arra, hogy túlárazott beruházásokon keresztül ne tűnjön el közpénz. Mert ez az oka annak, hogy elmaradtak olyan beruházások, mint a 441-es út felújítása, az abonyi vasútállomás rendbetétele, a belterületi és külterületi utak, a csapadékvízelvezetők széleskörű fejlesztése. Az egészségügy, az életszínvonal, a honvédelem fejlesztése meghatározó igény a választókerületen belül. Ehhez viszont a jelenleginél sokkal erősebben kell kapcsolódnia Európai Unióhoz és NATO -hoz a majdani kormánynak.

– Egy mondatban, mit üzen a választóknak?

Bartha Barna: Kérem a választókat, ne feledjék, mi vagyunk a nemzet immunrendszere, a harmadik út, az egyetlen esély!

Földi László: A Fidesz a béke és a biztonság. Az ellenzék a háború és a bizonytalanság. Ez a választás április 3-án.

Kis Viktor: Április 3-án mindenki pattanjon fel a biciklijére, vagy a deszkájára (hisz benzint úgysem lehet kapni), és menjen el szavazni: listán a kutyapárt mellé tegyék az X-et, egyéniben pedig, ha szimpatikus az összefogás jelöltje, akkor rá szavazzanak, ha nem, akkor pedig rám.

Pásztor Éva Ilona: A XXI. században a fejlődés motorja a digitalizáció, és a Megoldás Mozgalom által nyújtott technológiákkal, modernebb környezettel minél több fiatal számára szeretnénk vonzóvá tenni városainkat: április 3-án szavazzanak rám és a MEMO-ra, hogy a térség az Alföld meghatározó szereplőjévé válhasson.

Zágráb Nándor: Én azok szavazatára számítok, akik nagyobb biztonságban, jobb életkörülmények között szeretnének élni, mint most!

 

 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....