4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

3 tévhit az ivartalanított macskák etetésével kapcsolatban, aminek nem szabad bedőlni!

Az állatvédő szervezetek folyamatosan kampányolnak az ivartalanítás fontossága mellett. Hiszen ki tudná a legjobban, ha nem ők, hogy a felelőtlen gazdik miatt mennyi nem kívánt szaporulat jön világra évről évre? 

Szerencsére ma már sok macskatartó is komolyan veszi ezt a problémát, és sterilizáltatja kedvencét. A műtéten átesett cicák viszont némiképp más bánásmódot igényelnek, például az etetést illetően is. Ideje tehát lerombolni a leggyakoribb tévhiteket ezzel kapcsolatban!

  • “Az ivartalanítás után semmiféle változást nem kell eszközölni a macska étrendjében”

Habár ez a műtét manapság rutineljárásnak számít, ettől még igen nagy változásokat hoz az állat életébe. A beavatkozást követően ugyanis megszűnnek a párzási ösztönök, és nem lesz tüzelési időszak sem.

Ezek azok, amiket a gazdi is jól láthatóan érzékel. Ami viszont kevésbé észrevehető, hogy a macska anyagcseréje jelentősen lelassul. Ez azt jelenti, hogy ha ugyanolyan és ugyanannyi eleséget fog kapni, mint eddig, akkor előbb-utóbb elhízik. A túlsúly pedig az emberekhez hasonlóan rengeteg egészségügyi probléma forrása lehet, jobb tehát odafigyelni és kordában tartani az állat súlyát. 

Az ivartalanításon átesett macska étrendjén tehát mindenképp ajánlott változtatni. Az egyik megoldás, hogy továbbra is ugyanazt az eledelt kapja, csak kisebb mennyiségben. A másik, hogy lecseréled a normál tápot kifejezetten ivartalanított macskáknak való eleségre. Mi ez utóbbit javasoljuk. Ezek a tápok magasabb rosttartalmúak, azonban kevesebb kalóriát tartalmaznak.

  •  “Az ivartalanított macskák így is, úgy is elhíznak”

Inkább mondjuk úgy, hogy csak hajlamosabbak az elhízásra, amiért részben a már említett anyagcsere lassulása, részben pedig a cica csökkent fizikai aktivitása felelős. Hiszen amikor már nem hajtja a “társkeresés” utáni vágy, akkor lustábbá válhat, ami valóban remek táptalajt ad a súlyfelesleg kialakulásához.

Ezt viszont könnyen meg lehet előzni azzal, ha a már említett speciális eledellel táplálod kedvencedet. A műtétet követően érdemes áttérni a kimondottan ivartalanított macskák számára készült eledelekre, melyet a Brit tápok kínálatában a Petgurunál is megtalálsz. Ezek a tápok kevesebb kalóriát, viszont több rostot tartalmaznak, ami serkenti az emésztést és megelőzi az elhízást.

Az efféle eledelek közt is több változat létezik, így könnyen megtalálhatod a cicád számára a legmegfelelőbbet. A Sensitive az érzékeny emésztésű cirmosoknak javallott, a Urinary Health segít megelőzni a vesebetegségeket és a húgykövességet az erre hajlamos macskáknál, a Weight Control pedig magas rost- és fehérjetartalmával hosszan tartó jóllakottságérzetet biztosít. 

  • “Az ivartalanítás után gyakran jelentkező veseproblémákat nem lehet megelőzni a megfelelő etetéssel”

A mai, modern macskatápok korában ez már egyáltalán nem igaz! Az ivartalanított cicák számára készült eledelek ugyanis gyakran olyan összetevőket is tartalmaznak (például gyógynövényeket), melyek segítenek a húgyutak és a vesék egészségének megőrzésében.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....