Gyerekkorom emlékei a mai napig kedvesek számomra. Az akkori idők játékai egy fiú gyereknek a városszéli erdők, mezők, patakok, kis tavak világa jelentette földi menyország volt. Szerettük a madárdalos, mezei virágillatú, szép határt. Ezen a vidéken tanyáztak és garázdálkodtak az énekes madarak fészkeinek rablói a szarkák, szajkók, szürke és a vetési varjak. Hangos csiviteléssel, kétségbeesett, gyámoltalan támadásokkal próbálták a rigók, a pintyek a pacsirták elzavarni a fészkük körül ólálkodó gonosztevőket. Ellenségként kezeltük őket, a gyengébbek pártján álltunk, próbáltuk a magunk módján csúzlival védelmezni az apróságokat, sajnos, nem sok eredménnyel. Agresszív, de nagyon óvatos madarak, nem engedtek közel magukhoz.
Eltelt 30-40 év és a környezetünk nagyon megváltozott, ahol szántóföld volt most ipari park, gyep és a legelő helyén bevásárló központ, a lecsapolt és kiszáradt tó helyén logisztikai centrum. Mi emberek vesszük el vadjainktól, virágjainktól, madarainktól az élő helyet. Darwin elmélete a varjúféléknél is igazolásra talál: „A túlélés nem a legerősebb, de nem is a legintelligensebb fajnak adatik meg, hanem annak, amelyik a leginkább képes alkalmazkodni a változásokhoz.”
A természetben bekövetkezett változások magukkal hozták, hogy egyes fajok köztük a varjúfélék is beköltöztek a városokba. Könnyű zsákmányt találtak a házak kertjeiben meghúzódó énekes és az ember számára hasznot hozó házimadarakban. Az énekes madarak számának drasztikus csökkenésének ez is az egyik oka. A város szélén lakók – akiknek egy kis bevételi forrást jelent az a pár apró jószág -folyamatosan panasszal fordulnak hozzánk, hogy segítsünk, mert a róka elviszi a tyúkjaikat, a szarka és a varjú agyonveri a fiatalabb szárnyas jószágot. Segíteni szeretnénk! Aki jószágot tart, hálával gondol ránk, vadászokra. A törvény által engedélyezett, előírt módon kihelyezett csapdáink a segítségükre vannak.
Viszont a másik oldalon állnak a máshogy gondolkodók, akik a dolgok ok-okozati összefüggéseit nem, hogy megérteni, de meghallgatni sem akarják. A gyerekkori tanulmányaikat, vagy nem tanulták meg, vagy tudathasadásos módon elfelejtették. A vadászati törvény rendelkezik a vadászható fajok elejtéséről, csapdázásáról. A vadászati hatóság pedig számunkra előírja a leckét az egyéb apróvadfajok elejtéséről. Egyes egyedek időkorlátozás nélkül egész évben vadászhatók. A vadászidényhez kötött egyedkre pedig előírja vadászidényen kívüli csapdázását. Társaságunk és ezzel a munkával megbízott hivatásos vadászaink pénzt, munkát, energiát nem sajnálva próbál eleget tenni a lakosság elvárásainak, valamint a törvényalkotók előírásainak.
Szomorúan és bosszúsan tapasztaljuk időről-időre, hogy a csalimadarainkat a csapdákból eltulajdonítják, kiengedik és a szerkezetet megrongálják. A hattyúnyak csapdáinkat tönkreteszik, vagy ellopják. Ezek az arcnélküli emberek, – mert személyesen még egyszer sem kerestek meg bennünket egy beszélgetésre – kárt okoznak a vadásztársaságnak és azoknak, akik ránk szorulnak és segítségért fordulnak hozzánk. Különösen azon embereknek, akik amúgy is kevés pénzből gazdálkodnak és a nehezen megtermelt javaikat óvnák és védenék!
Nem tudjuk, mi vezéreli a kárt okozókat? Csupán csak játéknak, jó heccnek veszik tettüket, vagy nem tetszik ténykedésünk? Reméljük, – mert bízunk a józan emberi észben – hogy így az írott és az elektronikus médiában megjelent ezen írásunk gondolkodásra és jobb belátásra készteti őket. Mi is megpróbáljuk a kötelességeinket elvégezni, mint az esztergályos, vagy az irodai adminisztrátor, vagy gyárigazgató a saját szakterületén végzendő feladatát.
Földi Pál János, Ceglédi Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság elnöke
