12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Tulipánszüret

Az idei évben a hóbortos időjárás miatt később ugyan, de végre megérkezett a tulipánvirágzás időszaka. A környéken több kertészetben gyönyörködhetünk a hagymás virágokban és természetesen vásárolhatunk is a szépségekből.

Nagykőrösön a Tulip Garden Húsvét vasárnapján ugyan néhány órára kinyitott, de április 23-tól 9-17 óráig várja szombat-vasárnap a virágoskertet látogatókat. A tulipánszüret mellett helyben sütött lepény és kézműves csecsebecsék is várják az érdeklődőket.

Egy csipetnyi Hollandia Cegléd határában is található a Kökény és fia Családi Borászat Tulip Garden-je viszont minden nap nyitva tart 10-17 óráig. Hétvégén itt is mód nyílik helyben sütött kenyérlángos és házi szörpök kóstolására és előre is lehet csokrot rendelni, helyszíni átvétellel.

Pallagi Sándor saját örömére és családja kedvére telepített Csemőben tulipánkertet a vadászházzal szembeni gyümölcsösében.

Az idén nyáron 70 évét betöltő férfi 50 évig díszítőfestő, restaurátor volt, – mint elmondta – ott szerette meg a színeket. Munkája mellett Nagykörűben cseresznyét termelt két hektáron és már ott is tulipánokkal ültette be a fák közti területet. Húsz éve költözött Csemő szélére és az elhagyatott dudvás területet az évek alatt édenkertté változtatta.

A gyümölcsösben most fél hektáron 100 sor tulipán van, soronként 300 hagymával. Egy-egy hullámban 10.000 virágzó tulipán díszlik, elsősorban magyar fajták piros, sárga cirmos és fehér színekben. De van többféle jácint, nárcisz és 6000 tő kardvirág is, ahogy háromféle illatos liliom, kövirózsa és szegfű is.

Sándor a nyugdíjazása óta a kerttel tartja karban az egészségét és ugyan van bőven munkája van a virágokkal, de sok bennük az öröm is, amit másokkal is megoszt: rengetegen állnak meg gyönyörködni a virágok szépségében és vannak, akik vásárolnak is hagymát tőle.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....