18.3 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Épül a 441-es út

Jól halad a Kecskemét és Nagykőrös közötti 441-es út fejlesztése. A Colas Út Zrt. munkájával megvalósuló fejlesztésben a 441-est egyrészt négysávosítják egy 2,79 kilométernyi szakaszon a kecskeméti 445-ös északi elkerülőtől a Katonatelep Mathiász Általános Iskoláig, illetve az út a 445-ös kecskeméti északi elkerülő út és a nagykőrösi Téglagyári utca közötti szakaszán kap burkolatmegerősítést, több mint 7 kilométer hosszan.
A beruházó közlése szerint az előkészítő- és földmunkák már zajlanak: elvégzik a szükséges fakivágásokat, kerítéseket bontanak el, illetve új kerítéseket is építenek – ez utóbbira a megváltozott ingatlanhatárok miatt van szükség. Talajstabilizációs munkát is végeznek az újonnan kiépülő kerékpár- és szervízútszakaszok kialakításához. – számolt be a magyarepitok.hu oldal.
Javában zajlanak a további kivitelezést előkészítő humuszleszedési munkálatok, valamint a burkolat melletti régészeti lelőhelyek feltárását is megkezdték.
Nagykőrös belterületi szakaszán körülbelül egy kilométer hosszan aszfaltozással megerősítettek a burkolatot, valamint új burkolati jeleket is felfestettek.
A fejlesztés során új körforgalom épül majd ki Nagykőrösön a 441-es és a 4614-es utak találkozásánál (Nagykőrös, Ady Endre utcai csomópontban), valamint a Téglagyári útnál is körforgalmat alakítanak ki.


A szakaszon ezt követően 11 útcsatalakozást fognak kiépíteni a főúttól keletre fekvő szervizutak pedig aszfaltos kialakításúak lesznek az átadáskor. Katonatelepen összesen 6 jelzőlámpás és 3 jármű osztályozós csomópontot, valamint és egy jelzőlámpával ellátott gyalogátkelőhelyet is kiépítenek.
Új kerékpárutat is át fognak adni: ugyan kerékpárút eddig is volt ezen a szakaszon, de mivel az új útburkolat és melléklétesítményei az út szélesítése miatt el fogják foglalni a kerékpárút mostani sávját, ezért ennek újjáépítése szükséges lett. Az ennek következtében épülő új kerékpárút a Téglagyár utcai csomóponttól fog indulni, Katonatelep Gyökér utcáig a nyugati oldalon halad majd a továbbiakban is, végül pedig a Gyökér utcánál átvezetik az út keleti oldalára.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...