5.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

X. Budai út Napja

Színes programokkal készültek kicsiknek és nagyoknak egyaránt a szombaton megtartott, X. Budai út Napja elnevezésű rendezvényen a Budai úti Iskolában.
Tizedik alkalommal rendezték meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rendezvényt a jövőre 110 éves iskola területén. A megnyitón elhangzott: jelenleg közel 130 diák tanul az intézményben és remélik, hogy ez a szám a jövőben még több lesz. A program fő célja pedig, hogy ezzel is erősítsék az itt élők hovatartozását. Fodor Gábor tankerületi igazgató elmondta: az évek során ennek a tagintézménynek (A Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskolához tartozik a Budai úti Iskola – a szerk.) egyes részei folyamatosan megújultak a tankerület támogatásával. Mint mondta: az idei tanév elején 20 laptopot adnak az iskolának, ezzel is erősítve az ottani oktatást, a pedagógusok és diákok munkáját egyaránt.


A körzet önkormányzati képviselője, dr. Ferenczi Norbert úgy fogalmazott: ennek a rendezvénynek a létrehozása a közösség és az intézmény fennmaradását szolgálja. Szólt az elmúlt időszak azon fejlesztéseiről is, melyek ezt a városrészt még vonzóbbá teszik. Elkészült a 4-es autóút ceglédi szakasza, modernizálódik a vasútállomás és a Budai út is teljes felújításon esett át a korábbi években. Elmondta: az iskola és a településrész fennmaradása is biztosított, a termálfürdő pedig olyan vonzerővel bír, hogy egyre többen költöznek ide a fővárosi agglomerációból is. Szólt arról is, hogy most először a helyi- és környékbeli borászokat is bevonták a rendezvénybe, ezáltal is erősítve a már hagyományosnak mondható Budai út Napját.


Rimóczi Gábor, az iskola igazgatója elmondta: tíz éve, amikor útjának indították a rendezvényt, nem gondolták volna, hogy ilyen hagyományt teremtenek ezzel. Remélik sokáig fennmarad ez a hagyomány és sikerül életben tartani – fogalmazott. Hozzátette: büszke erre a rendezvényre és jól mutatja ez a példa is, hogy mennyire jól működhet egy ilyen esemény az iskola, annak alapítványa és a pedagógusok támogatásával. A megnyitón a Ceglédi Városi Könyvtár Irodalombarátok Köre működött közre. Több előadás, foci, lovaskocsizás és természetesen főzés várta a kilátogatókat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...