18.8 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Elszármazottak találkoztak Jászkarajenőn

Szülőfalujuk, lakóhelyük szép tájára visszavágyva érkeztek látogatóba 2022. augusztus 13-án szombaton délután Jászkarajenőre, az innen elszármazottak.
Egyesületünk, a Karai Örömút Egyesület immár 5. alkalommal rendezett Elszármazottak Találkozóját a helyi Sétakertben és hívta össze azokat, akik szívesen hazanéztek néhány órára.
Felkértük őket arra is, hogy meséljenek kötődésükről, a hely meghatározó jelentőségéről, pályájuk, életük alakulásának szempontjából.


A jeles alkalmat Palya István Kálmán polgármester vezette fel a község fejlődésének, ezirányú terveiknek bemutatásával.
Dr. Kecskés László idén is nagyon sokatmondó üzenetet, gondolatot fogalmazott meg, amit igazán érdemes megfogadni. Felhívta a figyelmet az összetartozásra, az együvé tartozásban rejlő erőre és az egy tőről fakadtak egymásnak való segítségnyújtási szándékára és lehetőségeire.
A többórás, tartalmas műsorban megismerhettünk fiatal diplomásokat, akik a főiskola, egyetem után nagyobb városokban próbáltak szerencsét. Olyan középkorúak is szerepeltek rövid beszámolókkal, akik itt jártak iskolába, mert szüleik idevalósiak voltak, de a munkahely -hiány miatt el kellett költözniük. Ők gyermekkori pajtásaikkal találkoztak ezen a napon.
Idős, 90 év körüli mérnök-tanár üzenetét, emlékező sorait is felolvasta a műsorvezető, mert sajnos ő a nagy kánikulában egészségi állapota miatt nem tudta vállalni a hosszú utat az ország távoli pontjáról szülőfalujába. A különböző korosztályok mind megegyeztek abban, hogy a gyökerek, melyek táplálják az embert életútján, a szülőföld talajából táplálkoznak.

A felvillanó prózai életképeket Szebeni Szilvia csengő hangon előadott dalai tették még szívhez szólóbbá. Olyan vendégek is bőven akadtak, akik még heti, havi szinten hazajárnak a községbe, mert szüleik, nagyszüleik még itt élnek. A beszélők egymásnak adták a szót és mindannyian egyetértettek abban, hogy bárhol is éljen az ember, lelke mélyén mindig karai marad, és benne él a hagyományos életmód, a jó falusi ízek szeretete.
Szép számú közönség várta a hazaérkezőket, hogy találkozzanak velük, beszélgessenek velük végre újra.
Hagyományőrző rendezvény lévén, néptáncokat is láthattunk Majláth Árpád és Szojla Alexa előadásában. Végül a vendéglátók által készített finom falatok mellett kötetlen beszélgetést folytathattak, ismerkedhettek a résztvevők.

Nagy Imre hálaadó liturgiára várta a nap végén az érdeklődőket a katolikus templomba, melynek búcsúja a következő napon éppen vasárnap következett. Így, a – valaha keresztelésük, házasságkötésük helyszínéül szolgáló, községi szinten monumentálisnak mondható- templomot is megnézhették, valamint meghallgathatták a nemrégiben felújított orgona hangját Sági Lajos megszólaltatásában. Fülembe csengenek Polyák György üzenetének szavai: „Mi, elszármazottak olyanok vagyunk, mint a lazac, amely minden akadályt legyőzve igyekszik vissza szülőhelyére.”
Ehhez híven és ezt segítve szeretné az egyesület jövőre is megrendezni ezt a találkozót, melyre bárki jelentkezhet, akár elszármazottként, akár a közönség soraiba. Várunk mindenkit szeretettel!

Erdeiné Tóth Klára – a Karai Örömút Egyesület tagja

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...