4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Ismerőseitől kicsalt pénzből élt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki költekező életmódját barátaitól illetve ismerőseitől megtévesztéssel megszerzett pénzből finanszírozta.
A vádirat szerint az elkövető korábban igazolt labdarúgó volt, majd fiatal focisták közvetítésével is foglalkozott. Költekező életmódot folytatott, de bevételeiből azt már nem tudta fedezni. 2020 őszén arra az elhatározásra jutott, hogy egyébként az egész országra kiterjedt baráti-ismerősi körébe tartozó személyektől csal ki pénzt. Ennek érdekében elterjesztette, hogy németországi szántóföldek, ingatlanok és ékszerek adásvétele útján a nála befektetők pénzét megduplázza illetve megtriplázza.
Emellett vállalta azt is, hogy egy esetlegesen sikertelen üzletnél is mindenképpen visszakapják befektetett összeget.
A férfi eleinte kisebb, 50.000,-100.000,- forint közötti összegeket vett át, amit egy-két héten belül valóban duplán adott vissza. Ez azonban csak arra szolgált, hogy a befektetők bizalmát elnyerje és azok később már nagyobb összegeket is rábízzanak. Sőt, az elkövető a nagyobb hasznon érdekében azt is felajánlotta néhány sértettnek, hogy ha ők hoznak más befektetőt, akkor jutalékot fizet nekik.
2020 októbere és 2021 július vége közötti időszakban a férfi 29 sértettől – volt akitől több alkalommal is – vett át változó nagyságú, 50.000,- forinttól 5.000.000,- forintig terjedő összegeket. Azokat azonban a bizalomelnyerő kezdeti kifizetések után nem vagy csak részben fizette vissza a sértetteknek.
Az elkövető a fenti időszakban közel 34.000.000,- forint jogtalan haszonhoz jutott a sértettek megtévesztésével.
Az ügyben a Nagykőrösi Járási Ügyészség a sértettek számához igazodó rendbeli, üzletszerű csalási cselekmény miatt emelt vádat a férfivel szemben.

Budapest, 2022. november 3. -Pest Megyei Főügyészség

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...