12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Összeszólalkozott fiával

A csökkenés ellenére a  múlt héten  5 kiemelt bűncselekmény miatt kezdeményeztünk eljárást, 3 súlyos testi sértés , 1 rablás  és 1 gépkocsi lopás miatt .   
– A rablás Cegléden a Szenti Imre Herceg utcán történt, amikor egy idősebb nő táskáját próbálta meg elvenni eddig ismeretlen személy, mely során dulakodtak, majd az elkövetőnek sikerült megszerezni a táskát, mellyel elmenekült.
– Két súlyos testi sértés szórakozó helyen kialakult konfliktusból eredt, a harmadik pedig családon belüli  erőszak, amikor az édesanya italozás közben összeszólalkozott fiával, aki felé kést dobott, ami a fia hasát megsebezte.  
– Abonyban a hátvégén egy udvarról eddig ismeretlen elkövetők, ismeretlen módszerrel vittek el egy kb. 3.000.000.-Ft-ot érő személygépkocsit. A felderítés folyamatban van.
Vigyázzanak értékeikre, legyenek körültekintőek, akár néha túl óvatosak .      

 
Közlekedés
Nagyon jók a híreink közlekedés terén is, ugyanis egyetlen személyi sérüléssel járó baleset sem következett be. Úgy tűnik, hogy a csúszós utakat, a rossz látási viszonyokat kellő óvatossággal kezelték.
Mindössze három olyan baleset volt, mely során anyagi kár keletkezett. Különösen figyelni kell az óvatos  kanyarodásra, a figyelmetlen vezetés  és az oldaltávolság nem megfelelő betartása is gyakran előforduló balesetei okként van jelen.
A gyalogosok figyelmét szeretném kérni, legyenek tekintettel a rossz útviszonyokra, és lehetőleg még gyalogátkelőhelynél is mielőtt lelépnek mérjék fel, hogy észlelésüket követően  a csúszós úton milyen gyorsan tud megállni a gépkocsi, ne kelljen nagy fékezést alkalmazni, mert olyankor megnő a mecsúszás esélye.  Vannak olyan gyalogátkelő helyek Cegléden is, ahol elég későn lehet meglátni a bokroktól, egyéb mástól az átkelni szándékozó gyalogost.  
Figyeljenek továbbra is így, mint az elmúlt héten, legyenek ennyire körültekintőek.  
Ceglédi Rendőrkapitányság

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....