10.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Tól-ig

Megmutatta a (diákot) diákat, vetítőt, szekrényeket és a többi felszerelést. Kiruccanásnak gondoltam akkor napi gyógypedagógus rutinomból a rajztanítást. Kollégám szerepe elvitathatatlan abban, hogy mára hívatásom. Ő is a Szegedi Főiskolán szerzett földrajz-rajz tanári diplomát és Polgár Lajos, Pogány József után, 25 éve tanítja nálunk a vizuális művészetet. Utóbbi fellengzősen hangozhat, de 2005-ben az ELTE média tanári diplomáját megszerezve, a mozgókép ismereteit is plántálja. Karikatúra, újságírás, televíziós műsorvezetés, előadások szervezése mellett jutott ideje alkotni. Tollrajzok, rézkarcok, linómetszetek, krétarajzok, stencil, montázsok, kollázsok és vegyes technikával készült munkái nehezen rendeződtek egységgé a Dísztermünkben. Közös az, ahogy Girst Ádám képei értelmezik a világot, a saját, és a körülöttünk élő emberek érzéseit, és ahogy összeveti azt az egyetemes kultúra értékeivel. Elemzi az aktuális egzisztenciális állapot tükrében, s többféleképpen is megfogalmazza. Ha kell humorral, expresszív színezéssel, meghökkentő képzettársításokkal hat ránk. Magára is, hisz élete eseményeinek ilyetén feldolgozása jól látható a Gimnázium Dísztermében rendezett kiállításon, melyet Hegedűs Ágota alpolgármester személyes hangú bevezetője, Fésűs Ádám zongorista és Nagy Barnabás gitáros-énekes keserédes hangulatú játéka követett. Girst Ádám (és az én) magyartanárom Garas Kálmán megnyitójának retorikai bravúrja olyan visszhangját adta a képek eszmei mondanivalójának, hogy a mondatok közti szünetekben pisszenést sem, de a végén ritkán hallható vastapsot hallhattunk a teremben. Akit szeretnek, az meg tudja mozdítani a művészet iránt máskor közömbös felnőttet, gyermeket is. A zsúfolásig megtelt kiállítóhelyen többször is körbejáró közönség szombat este nem akart hazamenni…
A Benedek Péter emlékére rendezett CAE kiállításon is láthattuk a Tól-ig című Önarckép triptichont. Girst Ádám tehát számol az idővel. Talán ezért van, hogy a melankólia mellett a klasszikus művészet időtlensége is érzékelhető a tárlaton. A művészetben a százezer éves napkoronggal vésett lapos kavicstól, szívemből-lelkemből szóló kicsiny rézkarcáig jelen van az emberfeletti keresése. Garas Kálmán is említette, a megnyitó csendjei és hangjai is jelezték.
Kedves Girst Tanár Úr!
Adjon a következő ötven évre a Teremtő erőt! Reménységet a munkádhoz és boldogságot családodnak! Nézze meg minél több érdeklődő a következő hónapban jubileumi kiállításod (munkaidőben) a Kossuth Gimnázium Dísztermében!
A CAE Képzőművészei és Kollégáid nevében: Rónai Gábor

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...