6.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

„Nem múlt el nyomtalanul…”

A felfedezéseket széles körű érdeklődés övezte mind a lakosság és a sajtó, mind a múzeumi és régészeti szakma köreiben: tavaly ősszel nagy sikerű, néhány hetes tárlaton mutatkozott be az anyag a szentendrei Képtárban. Figyelembe véve, hogy a korszak régészeti leleteit bemutató kiállításra országosan sem igen volt példa az elmúlt tizenöt évben, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága szeretné Szentendre után Cegléden, Vácon, majd Visegrádon is a közönség elé tárni az új leleteket – valamint a megye területén korábban előkerült 10. századi kincseket.

 
A kiállítandó leletek több mint másfél évszázad alatt kerültek elő a régióban, nem elhanyagolható hányaduk ennek ellenére még publikálatlan, így gyűjteményes megjelenítésük tudományos újdonságnak is számít. A „klasszikus” honfoglalás kori tárgyak, ékszerek mellett megjelennek az egyszerűbb, szegényesebbnek mondható temetők leletei is, valamint a korszakhoz köthető településásatások anyagából is rövid ízelítőt nyújtanak a rendezők. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának legfrissebb szerzeményei a Dabas és Bugyi térségében előkerült leletek, melyek mind a múzeumi szervezet szakmai munkájának, mind a civilekkel, lokálpatriótákkal létrejött gyümölcsöző együttműködésének méltó koronájává váltak. A tárlaton megtekinthetik a kutatásokról készült 20 perces dokumentumfilmet is az érdeklődők.
 
A „Nem múlt el nyomtalanul” című régészeti kiállítás a történelmi ismeretek általános bővítése, és a ránk maradt kincsek nyújtotta esztétikai élmények mellett betekintést enged a kulturális örökségvédelem, és a régészeti munka folyamatába is.
 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...