10.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

A leghosszabb pálya lesz

Tavalyi árakkal nyitott meg az idén tavasszal is a Nyársapáti Gokart Park. – 2010 óta nem emeltünk árakat, 6 perc 1500 Ft, gyerekeknek 7 perc ugyanennyi. – nyilatkozta Bognár István az idén már kilencedik évadot nyitó, évi 4-5000 látogatóval rendelkező pálya tulajdonosa. Nyárra várhatóan elkészül a 2800 m2-rel bővített, 8 különböző vonalvezetésű pályarendszer, ahol különböző utakon lehet majd teljesíteni a távot.  A meglévő és az új pályarendszer összekapcsolásával összesen 800 m-es pályán lehet majd róni a köröket.
– Az új pálya elkészültével ez lesz az egyik legjobb, de mindenképp a leghosszabb amatőr pálya Magyarországon. Az eredeti kis pálya is rendkívül gondozott, úgyhogy a júniusi nyitás után én is ellátogatok majd újra Nyársapátra – nyilatkozta lapunknak a helyszínen a munkálatokat megtekintő Hargitai Sándor, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Gokart szakágának vezetője.
Idén nyáron egyébként két versenyre is sor kerül a parkban, július 1-jén a gyerekek, augusztus 26-án a felnőttek küzdenek majd meg a 3. Kistérségi Gokart Kupáért.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...