4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Menetelésünk megtorpanni látszik

Tóth Bálint: “Ki-ki meccs volt. A fiúk úgy vonultak ki ma a pályára, hogy nem volt más választásuk, csak a győzelem. Igazi vérre menő küzdelmet mutattak be, ami annak is köszönhető, hogy nekünk sokkal jobban kellett a három pont, mint ellenfelünknek. Itt most nem kell csodákat várni, a szerencse támogatása mellé ki kell hozni a fiúkból azt a tudást és győzni akarást, ami bennük van. Ehhez segítség kell, ehhez vagyok most itt, az én feladatom, hogy ezt elvégezzem. A csapat életében én vagyok a harmadik edző, ahogy mindenkinek, úgy nekem is bizonyítanom kell.”
 

 

 

Utánpótlás eredmények 2012. április 21.

 

 

 

U-13: Szolnoki MÁV UP. – Restart Ceglédi VSE  4-2
Gólszerzők: Petrik S., Pataki Z. Jók: Hörömpő L., Atkári Sz., Petrik S., Pataki Z.
Nagy iramú mérkőzésen, egy nagyon jó Szolnoktól szenvedtünk vereséget. Az első félidőben 1-0-ra és 2-1-re is mi vezettünk. A második félidőben kaptunk egy „potya ízű gólt” ami megtörte a lendületünket. az ellenfél minőségi cseréivel nem tudtunk lépést tartani. Vereséget szenvedtünk, de azért voltak periódusok amikor mi irányítottuk a játékot.  Összességében nem vallottunk szégyent.

 

 

 

U-15: Szolnoki MÁV UP. – Restart Ceglédi VSE  5-3
Gólszerzők: Kisgyörgy R., Hazafi Á., Simon G.
Farkas János edző:Sajnos hetek óta nem találjuk önmagunkat. Nagyon rossz felfogásban állunk hozzá a mérkőzésekhez, a csapatból több játékosnak öncélú a játéka. Az ellenfél 4:3-as vezetésénél úgy érzem, hogy jogtalan volt a piros lap amit kaptunk. A játékvezető ezzel a döntésével belenyúlt a mérkőzésbe, ami számunkra így kedvezőtlenül zárult.

 

 

 

U-17: SZEOL Szeged 2011 – Restart Ceglédi VSE  0-2
Gólszerzők: Berta L., Viniczai V. Jók: Máté R., Berta L.,Szabó M. ,Viniczai V.  
Kecskeméti József edző: Úgy látszik az idén ráálltunk  a Szeged műfű – győzelem sormintára. Rendkívül korrekt játékvezetés mellett, megérdemelt győzelmet arattunk!!Többen is sérülten vállalták a játékot, de ez nem látszott a csapat játékán. Sok jó teljesítményt láttam, ami bíztató a továbbiakra nézve! Nagyon közel a dobogó….

 

 

 

U-19: SZEOL Szeged – Restart Ceglédi VSE  1-3
Gólszerzők: Tarai R., Halasi K., Tóth D. Jók: Schmidt D., Halasi K., Tarai R., Terék B.
Márton Pál edző: Már nem számít meglepetésnek az idegenbeli győzelem. Végig uraltuk a játékot egy nagyon küzdelmes mérkőzésen. Az egész csapat megfelelő hozzáállásával sikerült megszerezni a három pontot.

 

 

 

Bozsik MLSZ ELP program – Cegléd, 2012 április 22.

 

 

 

A Restart-Ceglédi VSE legfiatalabb labdarúgói a hétvégén a Bozsik program második fordulójában Cegléden látták vendégül öt szomszéd település egyesületeinek csapatait. A hazai rendezés mindhárom korcsoportban sikeres szerepléssel párosult.
U-11 eredményei:
Cegléd „A”– Abony KID 2-2, Cegléd „A” – Nagykőrösi Kinizsi 2-1, Cegléd „A”– Cegléd „B” 8-2
Cegléd „C”– Abony „B” 0-5, Cegléd „C”– Ceglédbercel 0-2, Cegléd „C” – Tápiógyörgye 3-0
A ceglédi csapat játékosai és gólszerzői: Klemenc Gergő, Nagy Adrián, Kiss János, Orlov László,              Kotlár Zsombor (1), Zsemlye Balázs (2), Katona Kristóf (3), Simon Péter (3), Tóth Roland (3),                  Koncz  Ábel (2), Kovács Bálint (1), Kuthy Gergely (1), Farkas Gábor, Pintér Szabolcs (2), Ecser Ákos, Csoma Ákos, Oláh Dániel, Pető Imre, Zárdai Simon, Virág Viktor, Tóth Levente
Különdíjat kapott: Simon Péter, Virág Viktor jó mezőny munka, Farkas Gábor harcias játék
U-9 eredményei:
Cegléd „A” – Törtel 5-0, Cegléd „A” – Abony „A” 2-3, Cegléd „A” – Nagykőrös 3-0, Abony „B” – Cegléd „B” 1-3,  Cegléd „B” – Tápiógyörgye 8-1, Cegléd U-8 – Cegléd „B” 0-9, Cegléd U-8 – Tápiógyörgye 2-3, Cegléd U-8 – Abony „B” 0-3
A ceglédi U-9 csapat tagjai és gólszerzői: Abdel Magid Iván, Bozsó Dominik (6), Ecseri Ákos, Horváth Dániel (4), Juhász András (1), Kartali Kristóf, Lakos Valter (2), Máté Marcell (5), Máté Szabolcs (1), Nagy Márton (1), Oldal Zoltán (2), Prumek János, Orlov Szabolcs, Szeleczki Bence (1), Benke Szabolcs, Kelemen Dominik (2), Bodzsár Márkó (1), Ungureán Zsombor (3), Ványi Zsombor (3), Pintér Balázy (2)
A ceglédi U-8 csapat tagjai és gólszerzői: Lőrincz Attila, Török Gergő (1), Sárkány Norton (1), Kozma Gergő, Kőgyesi Gábor, Nagy Olivér, Ecser Gergő, Kovács Gergő, Kovács Viktor, Kanyó Dávid, Király Bálint, Zelenka Roland, Szabó Gergő, Szabó Viktor, Vincze Levente
Különdíjat kapott: Oldal Zoltán és Kelemen Dominik jó mezőny munkáért, Török Gergő harcias játék
U-7 eredményei
Cegléd „A” – Abony KID „A” 3-2, Cegléd „B”- Abony KID „B” 0-2
Cegléd „A” – Nagykőrösi Kinizsi 8-0, Cegléd „B” – Tápiógyörgye 7-0, Cegléd „B” – Cegléd „C” 4-0,
A ceglédi U-7 csapat játékosai: Kovács Kolos, Kelemen Vivien, Banai Élmos, Horváth Boglárka, Farkas Dorina, Mészáros Levente, Patonai Péter, Eszes Erik, Palásti Bence, Dengi Dominik, Berényi Norina, Plangár Gábor, Mózes Bence, Juhász Dominik, Gavaldik Balázs,Korpácsi Eszter 
Különdíjat kapott: Kovács Kolos jó szervező munka, gólerős játék, Mészáros Levente gólerős játék, Plangár Gábor jó mezőny munka

 

 

 

Kép: Takács Tamás

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...