14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Tehetséges növendékek hangversenye

Kovács Kristóf Hetedik éve gitározik. Rendszeresen szerepelt fesztiválokon, versenyeken, városi rendezvényeken, szép eredményekkel. Számtalan nívó, kiemelt nívó, különdíj dicséri munkáját.
Sebestyén Mónika négy éve hegedül. Tavaly a megyei kamarazenei versenyen kiemelt nívódíjat kapott kamarapartnerével Czigány Jánossal. Idén pedig szintén kiemelt nívódíjat kapott az április elején megrendezett vonósversenyen  Szabó Adrienn kamarapartnereként; valamint az ebben a tanévben létrehozott vonós kamarazenekar tagjaként is.
Szabó Adrienn Kossuth Gimnázium 8.-os tanulója, 2006-ban kezdett zongorázni. 2007-ben Országos zongoraverseny területi válogatóján kiemelt nívódíjat, 2009-ben a Pest megyei kamaraversenyen nívódíjat, 2011-ben a Házi zongoraversenyen kiemelt nívódíjat kapott. Az idén megrendezett házi vonósversenyen 3 produkcióban is közreműködött, melynek mindegyikével kiemelt nívódíjban részesült.
Botlik Barbara Idén fog érettségizni a Közgázban. 10 éve fuvolázik, szeret kamarazenélni, a városi fúvószenekar oszlopos tagja.
Czigány János 3 éve zongorázik, előtte 4 évig ütős tanszakra járt. Több versenyen bizonyította zenei pályára való rátermettségét: kiemelt nívódíjat kapott a Pest Megyei Kamarazenei versenyen, a házi zongoraversenyen és nívódíjat az idei vonós kamarazenei versenyen. Felvették zongora szakra a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolába
Varga Soma harmadik éve játszik tenorkürtön. Az idei Megyei Rézfúvós Versenyen  2. helyezést ért el és az iskolát a X. Országos Mélyrézfúvós Verseny területi válogatóján is képviselte. A zeneiskola ifjúsági fúvós együttesének tagja.
Halupka Zsanett a Kossuth Gimnázium 10.-es tanulója, klarinétosként aktív tagja a fúvószenekarnak. A májusban megrendezésre kerülő klarinétversenyen indul Monoron.
Száraz Eszter az ütő tanszak kiváló növendéke. Négy alkalommal kapott kiemelt nívódíjat a Pest Megyei Kamaraversenyen. 2011-ben a gödi szólóhangszeres versenyen dicséretben részesült. Fellép a városi és zeneiskolai rendezvényeken.
Fekete Tamás 14 évesen kezdett furulyázni, most már ötödik éve játszik tubán. Az idén április 17.-én Veresegyházán megrendezésre kerülő X. Országos Mélyrézfúvós Verseny területi válogatóján képviselte az iskolát.A zeneiskola ifjúsági fúvósegyüttesének és fúvós kamaraegyüttesének tagja.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...