20.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Nagykorú Dobos Gála

 
Alex Acuña, a legendás perui jazzdobos a világ egyik legsokoldalúbb és legkeresettebb latin ütőhangszerese. Elvis Presley zenekarában kezdte és azóta is megszámlálhatatlan hírességgel lépett fel, többek között Paul McCartney-val, Ella Fitzgerald-dal, Placido Domingo-val, Santana-val, Whitney Houstonnal és Christina Aguilera-val. Az est másik sztárvendége, az X-Faktorban felfedezett Wolf Kati egyedi műsorral érkezett, ugyanis Kármán Sándor kérésére kizárólag élő zenei kíséret mellett lépett fel a színpadon dívává változó anyuka.
A nap, ahogy már megszokhattuk az igényes szervezőktől, bőven tartogatott programokat az érkezőknek, sőt a város lakóinak is, hiszen dobosok parádéztak kora délután a Szabadság téren is. A “kiapadhatatlan energiájú” Acuña nem csak koncertet adott, az esti rendezvény előtt az érdeklődők részt vehettek egy általa tartott mesterkurzuson. Az esti programok is bővelkedtek fellépőkben, doboláshoz kapcsolódó programokban. Többek között fellépett a dob mögül éppen csak kilátszó gyerekzseni Wesser Patrik, vagy a ceglédi Banai Szilárd is, aki Silhouette nevű zenekarával hangulatokat, képeket osztott meg a ritmust kedvelő vendégekkel.
Fotó: Kisfaludi István – Takács Tamás képes riportja itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....