12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Megkapták érmeiket az „aranyos” ceglédiek

Kisfaludi István képes riportja itt…

Ceglédi KKSE – Ózd  37-30 (18-15)
Cegléd: Lengyel, Lakos (kapusok), Varga 6, Tóth N. 3,  Dengi 1, Molnár, Hódi 1, Benke 2, Gyuris 3, Bányai 1, Benedek 1, Lepsényi 4, Pocsai 10, Bíró 5
– Azt kértem a fiúktól, azzal próbáltam őket „feltüzelni” az idény utolsó bajnoki mérkőzésére, hogy azt már az NB I-es szerepléshez, a felkészüléshez használják fel.  Ennek ellenére nehezen lendültünk játékba, igazából a koncentrálás hiányzott a játékunkból. Fordulás után „összekapták” magukat a játékosok, stabilabb, határozottabb lett a védekezésünk, míg támadásban javult a gólhelyzet kihasználása. Mindezek pedig végül újabb fölényes győzelmet eredményeztek,- értékelt a mérkőzés után az edző Kökény István.  
A találkozót a „B közép” vezérletével végigtapsolta a sportcsarnok lelátóit csaknem színültig megtöltő szurkolósereg, hogy azután elkezdődjön, pontosabban folytatódjon a bajnokcsapat éremátadással egybekötött ünneplése.   

A forduló további eredményei: Törökszentmiklós – Balassagyarmat 23-32 ; Nyíregyháza – Balmazújváros 26-31 ; Csömör – Eger 21-36 ;  Hajdúböszörmény – Hajdúnánás 30-23 ; Mizse KC – Békés 30-34 ; Gyöngyös II – Dabas 21-38

Az élmezőny állása:
1. Ceglédi KKSE  26 23 1 2 836-668  47
2. Dabas 26 19 – 7 823-705 38
3. Törökszentmiklós   25  18 – 7 737-633 36
4. Balmazújváros 26 17 1 8 749-649 35
5. Balassagyarmat 25 15 4 6 829-760 34
6. Békés 25 15 1 9 684-679 31
7. Nyíregyháza 25 11 2     12 742-722 24

+
Az ifjúságiak találkozóján 9-9-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a Cegléd 22-16-ra elhúzott. A hat gólos előnyből a végére kettő megmaradt.
Ceglédi KKSE – Ózd 30-28 (14-12)
Gólszerzők: Matócsi 7, Vígh 6, Reznák N. 4, Juhász 4, Bányai 4, Dávid 2, Szilágyi 2, Román

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....