-0 C
Cegléd
2026. január 16. péntek
spot_img

Lővei Nándor ott lesz a Nemzeti Vágtán

A ceglédi Lővei Nándor galoppozott a Nemzeti Vágta ópusztaszeri elődöntőjén Ópusztaszer színeiben és ért be elsőként a célba Gréta nevű ötéves kisbéri kancája hátán, így erről a fordulórol ő jutott tovább a szeptemberi döntőbe, hogy megmérettessen az 5 millió forintos fődíjért – számol be az eseményről a delmagyar.hu. – Tizenöt éve lovagolok, egy sportistállót vezetek. Cegléden, a saját lovas birtokunkon lovasoktatással foglalkozom – tudta meg a lap Lővei Nándortól, aki elmondta: a Nemzeti Vágtára fokozatosan felépített program szerint készülnek. Fejleszti 5 éves, Gréta névre hallgató kisbéri kancája tüdejét és izomzatát, hogy a lehető legjobban teljesítsen majd az 1100 méteres pályán.
 
A Nemzeti Vágtát idén ötödik alkalommal rendezik meg szeptember 15–16 között a budapesti Hősök terén. A rendezvény szervezői a nemzeti hagyományok ápolására helyezik a hangsúlyt. A cél, hogy hidakat építsenek az egyes települések, azok lakosai, illetve a magyar vidék és a főváros között.
A szervezők Magyarországot újra a lovas nemzetek sorába kívánják emelni. Az egyenlő esélyek miatt idén bármilyen fajtájú és nemű, ötéves vagy annál idősebb lóval el lehet indulni, kivéve az ismeretlen származású, valamint az argentin póló pónit, Akhal tekinti, angol telivért, verseny félvér fajtájú, vagy genetikailag ide sorolható lovakat. Az idei vágta gróf Károlyi István emléke előtt tiszteleg, aki az 1848-as márciusi forradalom után elsőként jelentkezett a Nemzetőrségbe, majd saját költségén létrehozta a 16. huszárezredet. A kétnapos rendezvényen a települések helyi jellegzetes tárgyaikat, ételeiket is bemutathatják a Vágta Korzón. A fődíj az 1840-es évekből származó huszárszablya és 5 millió forint.
Forrás, teljes cikk: delmagyar.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...

Hírek hóhelyzet idején

A napok óta tartó havas, jeges időjárás nemcsak közlekedési...

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...