16.6 C
Cegléd
2026. március 22. vasárnap
spot_img

Könyvbemutató a Sportmúzeumban

Értéke a könyvnek az is, hogy első ízben került összefoglalásra a judo paralimpiai szereplésének története. Kellő módon illeszkedik egymáshoz a magyar judo sport és a sportág ceglédi fejlődésének eredményekben kifejezett  párhuzama. Az „Új judo kisenciklopédia” tankönyv és egyben történelmi rávezetés ennek a hihetetlenül népszerű és Cegléden is gyökeret eresztő sportágra.
Bár a szerzők név szerint jelölik a CVSE nemzetközi szinten is „befutott” kiválóságait, nem ártott volna őket fotóval kisérve, példaképként kiemelni. Mindez az utánpótláskorú gyerekek példakép választásánál is sokat jelentett volna. Talán még vonatkoztatható arra a további 37 magyar bajnokra is, akik mindösszesen közel 100 magyar bajnoki címet gyűjtöttek már be.
A harcművészet ősi hagyományainak tanításai alapját képezik a mai judónak és ezt jól kifejezik a könyv egyes fejezetei. Az 1860-tól íródó történetéből kitűnik, a judo fegyelmezettséget, harcosságot és a szabályok szigorú betartását várja el a sportolóktól.
Cegléd büszke lehet ebbéli értékeire, az elmúlt 35 évre, ami során szakszerűen épült fel ennek a népszerű sportágnak a szervezete. Az „Új judo kisenciklopédia” 182 oldalon, ebben a történetben kalauzol el bennünket.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új gyógyászati szárny a Ceglédi Termálfürdőben

Átadták a Ceglédi Termálfürdő új gyógyászati szárnyát, amely jelentős...

Rablás a ceglédi vasútállomáson

A ceglédi rendőrök elfogták azt a 25 éves férfit,...

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...