4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Közlemény a rasszizmusról

Cegléd Város Önkormányzata közleményt jelentetett meg az MTI-n Schweitzer József nyugalmazott főrabbit ért inzultus kapcsán, melyben Cegléd Város Önkormányzata élén Földi László polgármesterrel sajnálatát és együttérzését fejezi ki Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbinak az őt ért inzultus miatt. – Cegléd városa elutasítja és elítéli a rasszizmust, az antiszemita és kirekesztő érzelmeknek minden formáját és megnyilvánulását, elkövetőivel semmiféle közösséget nem vállal – írja a közlemény. – Egyetértünk Áder János köztársasági elnök szavaival: ,,aki bármely okból és indokból politikai nemzetünk bármely tagját vagy közös értékét tagadja vagy meggyalázza, az önmagát gyalázza meg”. Hisszük, hogy ez a szégyenletes atrocitás nem a tudós főrabbiról, és közvetve zsidó vallású honfitársainkról szól, hanem csakis arról a személyről, aki arra vetemedik, hogy másokat felekezeti hovatartozása, vagy származása miatt gyalázzon. Tisztességes ember ilyet nem tesz! A szégyen az övé. Reméljük, hogy minél többen felemelik a hangjukat, és nem néznek félre, amikor ilyen szégyenletes cselekedettel találkoznak. Reméljük, szeretnénk, hogy a közvélemény felháborodását látva, és abból okulva rádöbbenjen az elkövető, hogy milyen alávaló dolgot művelt. És szeretnénk végül, ha ilyesmi soha többé nem fordulna elő.
A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy Cegléden a napokban avatták fel a megújult izraelita imaházat. A munkálatok költségeihez – a kulturális értékek elismerése jeléül – az önkormányzat is hozzájárult.
 
Kép: Földi László zsidó vezetőkkel a Holocaust emléknapon – Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....