9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Itt nőtt legnagyobb arányban a lopások száma

Az elmúlt egy év alapján megállapítható, hogy a következő időszak fő célkitűzéseit – így például az emberek biztonságérzetét leginkább meghatározó bűncselekmények (lopás, személygépkocsi-lopás, lakásbetörés, rablás) megelőzése és eredményes felderítése, vagy a helyszíni intézkedések színvonalának növelése – képes lesz teljesíteni a megyei főkapitányság. Okkal remélhető, hogy ez így lesz, tekintettel arra, hogy az állomány létszáma végre nőtt 2011-ben (+531 fő), s ha a terveket jóváhagyják, akkor 9 új rendőrőrs (Acsa, Budakalász, Dunavarsány, Isaszeg, Jászkarajenő, Kiskunlacháza, Letkés, Ócsa, Zsámbék) szolgálhatja a személyes rendőri jelenlét jelentős léptékű megerősítését Pest megyében. Mindeközben az emberekkel, a polgárőrséggel, valamint az önkormányzatokkal továbbra is szoros és eredményes az együttműködés, a települések például 2011-ben 72,4 millió Ft értékű adománnyal támogatták a főkapitányság működését. De kedvező változás remélhető azoktól az együttműködésektől is, amelyek összehangolják a fővárosi és megyei kapitányságok munkáját, vagy éppen kapcsolatot teremtenek a rendőrség, illetve a bíróság, az ügyészség, és a NAV szakmai háttérmunkája (továbbképzései, oktatásai) között.
Simon Tamás kiemelte, hogy javítani kell a megyében a rendőr lakos arányt, mert jelenleg egy rendőrre 564 lakos jut.
A 2011. évi bűncselekmények részletes áttekintése alapján a következőeket érdemes kiemelni:
Csökkent a személy elleni bűncselekmények, az emberölések, a testi sértések száma, továbbá a közlekedési bűncselekmények, a családon belüli és/vagy fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények, a hivatalos és közfeladatot ellátó személyek sérelmére elkövetett cselekmények, a garázdaság, a betöréses lopások, a sikkasztások, a rablások, a rongálások, és a gépkocsi önkényes elvétele esetszáma.
Nagyobb mértékben emelkedett ugyanakkor a (kis értékű, alkalmi) lopások és a lakásbetörések száma, valamint nőtt az autólopásos esetek száma is. A legjelentősebb ütemben a gazdasági bűncselekmények száma nőtt, valamint a közrend elleni bűncselekmények – különösen a bankkártya-csalások, valamint az ún. járulékos bűncselekmények, azaz elsősorban egyes vagyon elleni bűncselekményekhez kapcsolódó bűncselekmények, mint például okiratok hamisítása. Ez utóbbi kategória kiemelkedő esetszáma (a járulékos bűncselekmények statisztikai rögzítése) módszertani értelemben olyan anomália, amelyet mindenképpen figyelembe kell venni az elmúlt egy év értékelése során. A Járulékos jellegű bűncselekmények nélkül ugyanis 4,9%-os mértékben csökkent a Pest megye területén ismertté vált bűncselekmény, míg ezzel együtt 16,6%-os mértékben nőtt 2011-ben, az előző évhez viszonyítva. Az ismertté vált bűncselekmények száma 2011-ben: 43.383.
A részletes térségi adatok hitelesebb képet nyújtanak a valódi kihívásokról és az ezekkel kapcsolatos teendőkről. A vagyon elleni bűncselekmények tekintetében például megállapítható, hogy – idézve a jelentésből – „a lopások száma a legjelentősebb arányban a Ceglédi- (1182-ről 1737-re, 47%-kal), a Ráckevei- (446-ról 617-re, 38,3%-kal), és a Gödöllői Rendőrkapitányság (1536-ról 1854-re, 20,7%-kal) illetékességi területén emelkedett. A betöréses lopások száma hat helyi rendőrkapitányság illetékességi területén emelkedett: a Szigetszentmiklósi- (436-ról 609-re, 39,7%-kal), a Szentendrei- (302-ről 343-ra, 13,6%-kal), az Érdi- (478-ról 534-re, 11,7%-kal), a Nagykátai- (521-ről 576-ra, 10,6%-kal), a Dunakeszi- (226-ról 249-re, 10,2%-kal), és a Budaörsi Rendőrkapitányság (505-ről 535-re, 5,9%-kal) illetékességi területén. A további nyolc helyi rendőrkapitányság illetékességi területén csökkent a betöréses lopások száma. A rablások száma a Váci- (5-ről 23-ra, 360%-kal), a Budaörsi- (24-ről 36-ra, 50%-kal), és a Nagykátai Rendőrkapitányság (10-ről 13-ra, 30%-kal) esetében emelkedett, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén az egy évvel korábbival megegyező (30-30). A további kilenc rendőrkapitányság illetékességi területén csökkenés tapasztalható.”
A megtörtént bűncselekmények száma és minősége meghatározza az emberek biztonságérzetét, keveset mond azonban a főkapitányság eredményességéről, amelyet a nyomozás, a felderítés és az eredményes bírósági eljárás adatai inkább minősítenek. Az adatok bíztatóak – nőtt a befejezett nyomozások száma, jelentősen nőtt a bíróság elé állítások száma, ellenben csökkent a Pest megyében élő regisztrált elkövetők, a gyermekkorú elkövetők, valamint a Pest megyei illetőségű regisztrált bűnelkövetők száma, valamint a fiatalkorú bűnelkövetők száma is 2011-ben. Az ún. járulékos cselekmények nélkül számítva a főkapitányság nyomozáseredményességi mutatója elérte a 33,03%-ot.
Folytatni kell a megkezdett munkát, figyelemmel arra, hogy nem csak az eredményességben van mit javítani, de a főkapitányság szervezetében, a személyi állomány közérzetében, a felkészült és tapasztalt rendőrök megtartásában, a járőrök leterheltségében, továbbá a folyamatos utánpótlás és szakmai továbbképzés vonatkozásában is rendkívül sok még a teendő.
Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke megköszönte SImon Tamásnak a beszámolót és a szakmai munkát. A közgyűlésen elhangzott észrevételekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a megye lakosságának a száma az elmúlt két évtizedben közel félmillió fővel nőtt, ezért a közgyűlés minden évben kérte a rendőri létszám növelését, és eredményként értékelhető, hogy előrelépés történt ezen a területen.
Pest Megye Közgyűlése a jelentést elfogadta.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság éves beszámolója INNEN tölthető le.
 
Forrás: pestmegye.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....