13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Művészetoktatás Cegléden

A Ceglédi Alkotók Egyesületének Benedek Péter rajzkörén belül működő ifjúsági csoport tagjai a Kossuth Lajos Gimnázium rajztermében Rónai Gábor óráit látogathatták hétről-hétre. A rajzkörön évközben a grafika és festészet tanulása mellett különféle művészeti technikákat sajátíthattak el. Rónai Gábor művésztanár mindig ügyel arra, hogy a „szakma” titkainak átadása mellett, mindig kapjanak a gyerekek elméleti képzést, művészettörténeti ismereteket is. Vendégük volt például Nagy László Lázár grafikus, akivel nagy élmény volt találkozni a gyerekeknek. Az év végén a gyermekjóléti szolgálat segítségével egy hét hetes tipográfia kurzust szerveztek, amelyre vendégelőadókat is hívtak. Krizsán Ervin, főszerkesztő az újságszerkesztés alapjairól tartott előadást, Madlen Gusztáv pedig a legújabb számítógépes programok tipográfiában történő gyakorlati alkalmazásából adott ízelítőt. A diákok ellátogattak Oláh C. György nyomdájába is, ahol megtekintették a hagyományos-ólmos nyomdai eszközöket. Ez a kurzus nemcsak élvezetes, de nagyon hasznos is volt a diákok számára, hiszen a tipográfia termékeivel nap mint nap találkoznak, és a rendelkezésünkre álló nyomdatechnikai eszközök segítségével maguk is készítenek majd ilyen anyagokat (pl. meghívókat, névjegykártyákat, plakátokat). Az előadók rávilágítottak arra, hogy aki a művészetekre nyitott, ezen a területen is alkothat igényes, művészi színvonalú munkát.                    
Olyan diákok is voltak városunkban, akik minden lehetőséget megragadtak, és a Tetz Művészeti iskolát, valamint a Benedek Péter rajzkör ifjúsági csoportját egyaránt látogatták, így útjukat egyszerre több pedagógus is egyengette. A legsikeresebbnek közülük Ozsvát Sára bizonyult, aki egy pomázi országos rajzversenyen harmadik helyezett lett, és a Képzőművészeti Egyetem felvételi vizsgájának első fordulóján már továbbjutott. Érdemes tehát élni a lehetőségekkel, és kitartóan dolgozni. Csak így tovább, a jövő tanévben is!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....