4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

KIA Cee’d, avagy a puding…

Gondos családapaként, számomra utasaim biztonsága ugyanolyan fontos a saját kényelmem és biztonságom mellett. A 6 légzsák nyújtotta passzív biztonság (nem beszélve a számtalan elektronikus biztonsági eszközről) mellett legalább ennyire fontos az aktív védelem. Itt viszont elérkeztem az új Cee’d legnagyobb előnye mellett a legnagyobb hátrányához. A jelző persze csak idézőjeles és szinte valamennyi mai autó formatervezésénél jelen van. Az emelkedő övvonal nagyon hangsúlyos a hátsó résznél. Ez egyfajta bunker érzést biztosít a hátsó üléseken, ami nagyon megnyugtató, ugyanis a gyermekeim alig látszottak ki az üveg mögül. A masszív hátsó ajtók nyújtotta biztonságérzet jóleső érzéssel töltött el, amikor hátrapillantottam a rosszcsontokhoz. És itt van a hátrány, mert hátra nemigen lehet látni sem tolatáskor, sem parkolóból való ki- és beálláskor. Szerencsére nem kell aggódnunk emiatt sem, mert a felszereltség részét képező tolatóradar jó szolgálatot tesz ezekben a helyzetekben. A külső formavilága alapján és a belső tulajdonságai mellett méltó vetélytársa lehet akár a német-olasz-francia (Astra-Bravo-Megane) triónak. Nemcsak emiatt, hanem a márkára jellemző kiváló ár-érték alapján is. A forma viszont nem ment a használhatóság rovására, ezt bizonyítja a már említett utastéri kényelem. Mindezek mellett a csomagtartó mérete elegendő egy négytagú család számára, akár egy hosszabb nyaralásra is bátran elindulhatunk. Az utastér komfortja számtalan tárolóhelyet biztosít a kisebb-nagyobb tárgyaknak, sőt a kesztyűtartó is klimatizált.
Ez különösen jól jött a nagy melegben, amikor megvettük az útra a hűtött italokat és végig élvezhettük a hűvös utastér mellett a hideg innivalókat. Nem beszéltem még a menetteljesítményekről, az általam próbált 1,4 literes dízel változat 90 lóerős teljesítményére sem panaszkodhatok. A nyomaték elegendő, viszont a gyorsulás csak kétezres fordulat felett érezhető és élvezhető igazán. A váltó jól passzolt a motor teljesítményéhez, bár az említett „lomhaság” az első két fokozatban érezhető. A hatodik fokozat hosszú utakon, főleg autópálya tempóban használható ki igazán, de abszolút jól használható kisebb tempónál is. Sőt, nagyon takarékos, négy személlyel, csomagokkal a legnagyobb nyári forróságban állandó klímahasználattal 6 liter körüli átlagfogyasztást sikerült elérni a több, mint 200 kilométeres próbaút alatt. A próbaút, amelyet különösen élveztem, hiszen lépten-nyomon, úton-útfélen amerre jártam, irigykedő, bámészkodó és kíváncsi pillantások kísértek.  Megtapasztaltam, hogy milyen örömteli és felettébb felemelő érzés, ha valaki egy vadonatúj KIA Cee’d volánja mögött ülhet. (Mindezért külön köszönet a ceglédi KIA Zakar márkakereskedésnek, hogy alkalmam nyílt a modell tesztelésére.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....