3.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Korondi Miklós sajtótájékoztatója

Beszédében nehezményezte, hogy a jelzett napon nem látogatott ki a helyszínre Földi László polgármester, országgyűlési képviselő. Majd az MTI-nek tett polgármesteri nyilatkozatára utalva hozzátette: “Várjuk meg, amíg vér folyik? Azt javaslom Földi László polgármester úr részére, hogy ezek után vegye a bátorságot, látogasson ki a helyszínre és kérdezze meg az ott élő embereket, hogy valóban nincs akkora gond Cegléden?” – zárta beszédét a képviselő.
A sajtótájékoztató után az ATV riportere, megkérdezte a képviselőt: szerinte a félelemkeltés célravezető-e a kialakult helyzetben? Korondi válaszában hangsúlyozta nem gárdistákra, hanem csendőrökre vagy folyamatos rendőri jelenlétre lenne szükség. Megköszönte a ceglédieknek, hogy végre összefogtak és kérte, ne a rendőrségnek szóljanak, ha probléma van, mert “a rendőrség úgy sem csinál semmit.”

Fotók a sajtótájékoztatórol itt…

Korondi Miklós országgyűlési képviselő nyilatkozata: “Tények és cáfolatok”
A Cegléden augusztus 19-én (szombaton) kialakult konfliktus helyzetet kiváltó okokról, annak előzményeiről és a média által elferdített, manipulált tényekről szeretnék tájékoztatást adni.
Véleményem szerint a probléma nem az elmúlt héten kezdődött Cegléden, csak mostanra csúcsosodott ki.
A probléma oka a város külső területein (Ugyer, Csengeri, Akasztószél stb.) más településekről ideköltözött és ideköltöztetett munkanélküli cigányság bűnöző életmódja, mely főleg a helyi lakosok vagyon- és értéktárgyainak eltulajdonításából áll, betörésekből és lopásokból áll. A lakosok állandó rettegésben és félelemben élnek.
Az elmúlt két esztendő során nagyon sok esetben kerestek meg a ceglédi emberek ezekkel a problémákkal, ezért 2010 őszén írásban kértem Cegléd Város polgármesterét és a helyi képviselőtestületet a probléma megoldására. Mivel érdemi intézkedést nem tapasztaltam és a helyi lakosok további panaszaikkal kerestek meg, Pintér Sándor belügyminisztertől kértem levélben segítséget, de azt a választ kaptam, hogy Cegléden nincsenek ilyen problémák, a helyi rendőrség és polgárőrség megfelelő módon kezeli azokat.
Mivel a panaszosok ezt követően is kerestek problémáikkal az elmúlt esztendőben kivittem a Ceglédi Városi Televíziót az ugyeri helyszínre, ahol az ott élő emberek elmondhatták problémáikat, azonban érdekes módon a felvétel ceglédiek számára történt levetítése – valakinek a parancsára – elmaradt.
Idén májusban ismételtem kivittem a Városi Televíziót a közelben lévő Köztes utca egyik portájához, ahol felvétel készült a cigányok által lepusztított, elszemetesített, élhetetlenné tett területekről és arról, hogy az egyik fiatal házaspár utolsó vagyontárgyát a kertjüket körbeölelő tartóoszlopokat és a drótkerítésüket is ellopták.
Tudomásom van róla, hogy a rendőrség részére tett bejelentéseket, a rendőrség egyes munkatársai elbagatelizálják, nem veszik komolyan, és ha cigány az elkövető, akkor megpróbálják az embereket a bejelentésről is lebeszélni.
Véleményem szerint ezek vezettek Cegléden az augusztus 19-i (szombati) eseményekhez, amikor is az itt élő emberek reménytelenségükben saját kezükbe vették sorsuk alakítását.
Az elmúlt hétről és a tényekről:
Egy héttel ezelőtt augusztus 14-én (kedden) az itt élő helyi lakosok az egyik magánterületen egy fórumot szerveztek problémáik megbeszélése és annak rendezése céljából. Mivel a helyi polgármester és a helyi rendőrségtől érdemi segítséget többszöri kísérletezés ellenére sem kaptak, úgy döntöttek, hogy az Új Magyar Gárda Mozgalom segítségét kérik problémáik megoldásához.
Az Új Magyar Gárda az első szóra megjelent és jelenlétükkel biztosították a nyugalmat az ott lakók számára. Ezúton is szeretném megköszönni az őket befogadó és számukra elhelyezést biztosító családnak türelemmel viselt, önzetlen segítségét.
Augusztus 18-án (szombat) este a sétára induló gárdistákat, és a készenlétet ellátó személyautóban ülő 5 fő rendőrt a közelben lévő cigányok nagy számban, felfegyverkezve megkergették. Még a rendőrök is megfutamodásra kényszerültek.
Másnap augusztus 19-én reggel, telefonon kérdeztem Földi László polgármestert, hogy tud-e a tegnap esti atrocitásról, melyre azt a választ kaptam, hogy nem. Ezért tájékoztatása után, tőle is kértem intézkedést e-mailen keresztül a rendőri készenlét megerősítésére.
Az eseménysorozat augusztus 19-én (vasárnap) érte el csúcspontját. Az eseményről a barikad.hu-n, a szentkoronaradión és a kuruc.infon folyamatosan tájékozódhattak.
Fontosnak tartom elmondani, hogy az ominózus napon reggeltől késő éjszakáig a helyszínen tartózkodtam és mint országgyűlési képviselő, koordináltam a szükséges feladatokat. Mivel a helyzet kiszámíthatatlannak tűnt, telefonon kértem erős és folyamatos rendőri készenlétet a pestmegyei és az országos rendőr-főkapitányság ügyeletesétől. Véleményem szerint ennek és az ország különböző pontjairól érkező magyar hazafiaknak és a nemzeti mozgalmak megjelent tagjainak volt köszönhető, hogy nem történt atrocitás ezen az éjszakán.
Megjegyezni kívánom, hogy Földi László polgármester, országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) egy percet sem tartózkodott a problémás helyszínen, pedig az ott lakó emberek szerették volna, ha kilátogatott volna az ott élők közé.
Földi László az MTI-nek a következőket mondta, idézek:
„Kifejezetten Szent István ünnepére időzítették a megmozdulásokat”. Véleményem szerint a probléma oka, azaz álhír, miszerint 40 roma családot akarok beköltöztetni a városba, továbbá véleménye szerint a Szűcs –telepen a magyar-roma összefogást jelképező és vasárnap felavatott pihenőpark csípi egyesek szemét. – Nem akkora a gond Cegléden, mint amekkorára felfújták.”
Ezek után felteszem a kérdést, hogy valóban nem akkora a probléma? Várjuk meg, amíg vér folyik? Azt javaslom Földi László polgármester úr részére, hogy ezek után vegye a bátorságot, látogasson ki a helyszínre és kérdezze meg az ott élő embereket, hogy valóban nincs akkora gond Cegléden?
Adjon az Isten, Szebb jövőt!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...