12.8 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Pán Péter és barátai

Az előző nemzedékek munkába állása és pályakezdése, valamint felnőtté válása nem okozott különösebb nehézséget, egy belátható életút vagy foglalkozás generációról generációra öröklődött, kevesebb lehetőségük volt, ami valójában megkönnyítette a választást. Ma már eligazodni is kihívást jelent az oktatási rendszerben. Előbb szakmát tanuljak, érettségizzek, több tanfolyamot végezzek? Melyikkel fogok könnyebben elhelyezkedni vagy hagyjam az egészet, mert ráérek még dönteni? A pályaválasztás a kamaszokra nehezedő teher, amit évekig hurcolnak magukkal, azonban sokszor tanácstalanok, mert nehéz eligazodniuk a ”kaotikus felnőtt világában”. Éppen ezért nem is csoda, ha inkább Pán Péter módjára meghátrálnak és Sohaországba kívánják magukat, – egyfajta fantáziavilágba -, amelyet legtöbben a virtuális-kiber világon keresztül könnyen meg is tudnak valósítani. Működésbe lép a struccpolitika, és az egyetlen kihívást a számítógépes játékokban az ellenség legyőzése, valamint a közösségi portálokra való alkalmazások letöltése fogja jelenteni.
A pályakezdő fiatalok bizonytalanok, hiszen legtöbbször nincsenek tisztában saját értékeikkel és képességeikkel. A ”soha fel nem nőni akarást” bizonyítják sok esetben az elhúzódó tanulmányok is. A Pán Péter effektus jelensége magyarázható pszichés okokkal, mint a félelem, önbizalomhiány, bizonytalanság, passzivitás és határozatlanság, másrészről pedig társadalmi okokkal, mint a megváltozott munkaerőpiac, amelyben megnő a tanulási igény, a még könnyebb elhelyezkedési esélyek érdekében. Legnagyobb segítséget számukra az jelenti, ha a felnőttek többször beszélgetnek velük a jövőjükről, pályaválasztásról. Szükség esetén pályaválasztási tanácsadásra is lehetőség lehet, ahol visszajelzést kaphat a kamasz az egyéni képességeihez mért legmegfelelőbb lehetőségekről.
A felnőtté válásban és az identitásalakításban nagyon fontosak a közösségi és családi értékek. Jó hatással lehet a gyermekekre és kamaszokra egyaránt a sporttevékenység, hiszen a mozgás öröme mellett, egy közösség részeivé is válnak. Fontos a közös családi időtöltés, amely közben alkalom adódik a gyermekeinkkel való beszélgetésre.
(Rovatunk következő számában Pán Péter és barátai a kibervilágban címmel a fiatalok számítógépezési szokásairól és annak hatásairól, következményeiről lesz szó.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...