13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Visegrádi ősz

Ezután egy kellemes séta következett a dömösi erdőben. A Szentfa-kápolnánál pihenőhelyre és forrásra leltünk; itt időztünk egy kicsit, élveztük a jó levegőt és a napsütést, majd indultunk Visegrádra, ahol Mátyás király korával, a reneszánsszal ismerkedtünk.
Mátyás palotájában egy kedves, idős hölgy kísért végig minket, és fontos tudnivalókat mesélt el a régészeti leletek felkutatásával, a palota Mátyás-kori kinézetével és az épület stílusával kapcsolatban. Érdekes volt megtudni, hogy több mint 360 szoba volt itt a Duna partján, a reneszánsz idején. Emellett palotakert és ferences kolostor is kapcsolódott a központi épületcsoporthoz. Nekem nagyon kedves emlék lesz a kert is, hiszen korhűen volt megtervezve, ugyanis a feltáráskor számos olyan növényi maradvány előkerült, mely a kert egykori elrendezéséről, virágairól és gyümölcsfáiról árulkodik.
Mátyás palotájának megcsodálása után a visegrádi Nagyvillám Kilátó melletti bobpályához mentünk. Itt egy kicsit boboztunk, és még egy utolsót sétáltunk, mielőtt hazaindultunk volna. Nekem nagyon tetszett a kirándulás; sokat tanultam és nagyon jól szórakoztam is. A hazaúton mindannyian nagyon fáradtak voltunk, de mindenképpen megérte a kirándulás, hiszen rengeteg kellemes élménnyel gazdagodtunk.
Csizmadia Lilla Gréta, 9.d osztály

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....