6.7 C
Cegléd
2026. február 24. kedd
spot_img

Közmeghallgatás

A polgármester a járási rendszer kialakításáról is beszélt. Ebben szétválnak az önkormányzati és a hatósági feladatok, így a járásokhoz kerül az okmányiroda, a gyámhivatal, az építéshatósági és szociális igazgatási feladatok, valamint a földhivatal, az ÁNTSZ és az állategészségügy. A járásközpont Cegléd, az irodái pedig a városházán lesznek – a ceglédiek tehát itt sem éreznek majd hatalmas változásokat. A járási hivatalhoz egyébként 12 település tartozik, ebből Abonyban, Albertirsán, Csemőben, Törtelen és Ceglédbercelen lesz helyi kirendeltség, ügysegédi hivatal pedig Jászkarajenőn, Dánszentmiklóson, Újszilváson és Tápiószőlősön lesz majd. A járási hivatal a polgármesteri hivataltól 45 munkavállalót vesz át, a kistérségi munkaszervezettől pedig pályázat útján ötöt. A kistérségek egyébként január 1-től nem működhetnek a régi rendben, de a szociális és gyermekjóléti területen továbbra is együtt fognak működni a települések. Nyitott kérdés a mikebudai iskola ügye, ami a Táncsicshoz tartozik, és jelenleg 32 gyerek tanul benne, ám egyre kisebb a gyereklétszám, ezért a tagiskola jövőjéről hamarosan dönteni kell – mondta a polgármester.
A városi cégek közül az ÖKOVÍZ áll a legnagyobb változás előtt, ahhoz ugyanis, hogy tovább működhessen, jelentősen ki kellett terjeszteni a szolgáltatási területét. Harmincnyolc település víziközműve csatlakozott a ceglédi szolgáltatóhoz, így jóval a határidő lejárta előtt eleget tett a törvényi követelményeknek az ÖKOVÍZ. A városi mozit sikerült megmenteni azáltal, hogy 3D technikát vásároltak, és az önkormányzat ajánlatot kapott egy cégtől, amely átvenné a termálfürdő üzemeltetését, ez azonban csak közbeszerzés útján lehetséges.
A városüzemeltetés területén az ősszel elvégzett kátyúzási munkákat és a szivattyútelep felújításának szükségességét emelte ki Földi László. Nyáron 6-8 millió forintot költött az önkormányzat intézmény-felújításra, ebben volt bölcsődei fürdőszoba átalakítás és óvodai útburkolat kialakítás, és festés is.
A közbiztonsággal kapcsolatban Földi László arról beszélt, hogy két-három városrészben nagy gondot jelentenek a terménylopások. Hozzátette: a Kékkő utcai konfliktus előtt a rendőrségnek nem volt mindig megfelelő a reakciója az ez irányú bejelentésekre, most azonban már nagyon odafigyelnek. A Csengeri szélen és az Ugyerban felállítanak egy-egy körzeti megbízotti irodát a rendőri jelenlét fokozásának érdekében, illetve már folyik a Városőrség felállítása. Az erre a célra felszabadított ötmillió forint nem lesz elég, a belügyminisztérium segítségét is várja az önkormányzat.
A pályázatok terén a polgármester kiemelte a szennyvízcsatorna-beruházás III. ütemét, amelynek érdekében akár még idén sikerülhet megkötni a kivitelezési szerződést. A Budai út átépítésére, és a Pesti út és a termálfürdő közötti 800 méteres szakasz felújítására is feltett szándéka pályázni az önkormányzatnak. Az energetikai pályázat keretében iskolák, óvodák szigetelése és fűtésrendszere korszerűsödhet, ez 400 millió forintos beruházást jelent, illetve a közvilágítás 200 millióból fejlődhet. Folynak a tárgyalások a Démásszal, hogy a Bürgeház dűlőben, illetve a Külső-Kátai úton, ahol nincs közvilágítás, hogyan, és mennyiért tudnának telepíteni – számolt be a polgármester a fejlesztési tervekről a csütörtöki közmeghallgatáson.

Fotók az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...

Végrehajtókra támadt egy apa és a lánya

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási...