5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Cigánytánc az ugyeri óvodában

A mi projectünk, amit megszeretnénk valósítani, azt a címet viseli, hogy “Fogjuk meg egymás kezét!”. A táncon keresztül a cigány kultúra fejlesztéséért folyik ez a program. Tíz alkalomra nyertünk egy jelentős összeget, amelyből a gyerekeknek táncpedagógiai foglalkozásokat tudunk tartani. Nem csak a táncoktatásról szól ez a projektum, hanem a cigány kultúrához kapcsolódó hangszerek, népviseletek, mondókák, népi szokásoknak a bemutatásáról is.
A táncpedagógusok Budapestről járnak hozzánk. Általában hárman jönnek egy-egy foglalkozásra, amelyek előre elkészített terv szerint zajlanak. A tánc mellett hangszeres bemutatókra is sor kerül. A cigánysághoz kapcsolódó legfontosabb hangszereket, a gitárt, a ceglédi kannát és a fakanalazást is megismerhetik az óvodások, sőt ezeket maguk is megfoghatják, kipróbálhatják. Ahogy most is láttuk, az előadók különböző kellékeket alkalmaznak a bemutató során. Kalapot, népviseletet, botot a botos tánchoz. Ezeken a foglalkozásokon szívesen látjuk a szülőket, ma is eljöttek páran.
Azt tapasztaltuk itt az óvodában, hogy a gyerekben benne van a mozgás, a ritmus. Nagyon szeretik ezeket a zenés-táncos foglalkozásokat. Viszont az elmúlt öt év alatt azt láttuk, hogy az autentikus, azaz a hiteles cigány kultúra, az nem része az életüknek. Amikor arról beszélünk, hogy cigányzene, vagy cigányzenei kultúra, akkor a gyerekeknek inkább a modern, – mint például az L.L. Junior-, vonalak jelennek meg, azok, amelyek a TV-ben látható divatos irányzatok. A gyerekek – de sajnos a szülők is -, nagyon keveset tudnak a cigányság eredeti hagyományairól, és kultúrájáról. Ez a programsorozat pontosan azt a célt tűzte ki maga elé, hogy óvodásainkat megismertessük az ősi kulturális gyökereikkel, és hogy ezeken a programokon keresztül eljuttassuk őket oda, hogy bátran felvállalják az identitásukat, származásukat. Azt, hogy ők cigányok, és hogy legyenek tisztában a saját értékeikkel.
Az egész nem arról szól, hogy gyorsan megtanulnak például egy somogyi cigány táncot, hanem arról, hogy apránként, a ritmusra ráéreztetve, a lépéseket mondókákon, dalos játékokon keresztül tanulják meg. – mondta Téren Gizella Gyöngyi, a Várkonyi István Általános Iskola és Óvoda Örkényi úti Tagóvodájának a vezetője. Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...