5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Matematika

Bogdán Zoltán a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium tanulója volt. 1951-ben érettségizett Velkey Imre osztályában. A Szegedi Tudományegyetemen szerzett matematika-fizika-ábrázoló geometria szakos diplomát, és talán Imre bácsinak köszönhetően még az egyetem alatt ígéretet kapott az akkori igazgatótól, hogy volt iskolájába visszajöhet tanítani. Az államvizsga után megírta kérvényét és 1955-től nyugdíjazásáig, 1993-ig tanított a gimnáziumban. Két osztálynak volt osztályfőnöke és sokakat avatott be a matematika rejtelmeibe ez idő alatt. Aki ismeri Zoli bácsit, tudja, hogy örökmozgó ember, nyugodtan ülni talán csak akkor lehet látni, ha valamilyen matematikai problémán gondolkodik. 1966-tól 25 éven át megyei szakfelügyelő volt, majd országos szaktanácsadó. Valószínűleg lehetetlen felsorolni mindazt, amivel a tanításon kívül foglalkozott. Szívügye volt a tehetséggondozás. Éveken át részt vett a Három Megye Matematikaverseny szervezésében, több mint húsz éven át dolgozott a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny feladatkitűző bizottságában, a KÖMAL és a Matematika Tanítása folyóiratok szerkesztőbizottságában, az OKTV bizottságban. De nem csak szervezett, ő maga is szívesen versenyzett. A Matematika Tanítása c. lapban a tanároknak kiírt feladatmegoldó versenyen három ízben is dobogós helyen szerepelt. Szerzője, társszerzője, lektora több matematika tankönyvnek, feladatgyűjteménynek. Munkássága elismeréseként megkapta a Beke Manó Vándordíjat.
Ő vetette fel az egykori diákokat összefogó „öregdiák egyesület” megalakítását, amely már évek óta működik Ceglédi Kossuth Gimnazisták Öregdiák Egyesülete néven.
Aki kíváncsi e hihetetlenül gazdag életútra, azokat szeretettel várjuk november 23-án pénteken délután négy órára a gimnázium dísztermébe, ahol dr. Koltói Ádám beszélget Zoli bácsival.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...