14.8 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Fórum a Rákóczi úti fasorról

A fák állapotáról az évek során több felmérés is készült, 2002-es szakértői vélemény szerint, a fák csaknem felén nagyobb odvak voltak, és kevesebb mint 9 %-nak volt egészséges törzse. Akkor a várható élettartamot 10-15 évben állapították meg. 2010-ben 18 fán műszeres vizsgálatot végeztek pályázati forrásból, amelynek eredménye szintén a beavatkozást sürgette 1-2 éven belül. A megoldásokra térve a főkertész elmondta: Az öreg fák pótlása nem javasolt, inkább új nyomvonalon másik fasor telepítése ajánlott, de a rendelkezésre álló forrás, csak a minimális karbantartásra elegendő. A munkacsoport létrehozásának célja, hogy szakértők egységes fellépésével bírják rá a városvezetést, nagyobb összeget biztosítson a különleges fasor megmentésére.
Dr. Surányi Dezső, botanikus professzor szerint a fasor mindig is kritikus ügye volt a városnak. “Az ostorfák (Celtis occidentalis) 100 évesen kezelésre szorulnak, de még életképesek. A Celtis nagyon jól tűri a városi léttel járó igénybevételt, a bőséges levél káros anyagot köt le a levegőből.” Javaslata szerint elég csak a beteg növényeket eltávolítani, a meglévő sort ritkítani. A fákat vissza is lehet 2/3-ukra vágni, könnyíteni rajtuk, ami néhány év alatt visszanőne fiatal ágakkal. Az odvak betonnal történő kiöntése, már ki lett próbálva, a növény elfogadja.- tette hozzá a tudós.
A tanácskozásra meghívták a helyi faiskolák képviselőit is, mert a közel 400 fát érintő ügyben tőlük is kér majd árajánlatot a város. A szakemberek eltérő véleményeket fogalmaztak meg a megoldásokról. Ócsvári Gábor, a Garden Faápoló Kft. képviselője szerint a drasztikus ritkítás sebeket ejt a fán, ezért nem szabad alkalmazni. Nem támogatta az odvak betonnal való kiöntését sem. “Ha kezeljük az üreget, csak a további romlástól védjük a fát, és nem gyógyul, szerintem elég csak befedni.” – hangsúlyozta. – “Az 5 méteres tőtávolság viszont tényleg nagyon sűrű, ezért minden második fát lenne célszerű kivágni.”- javasolta Ócsvári.
Marosi Mihály, helyi faiskola tulajdonos szerint egy negyven éve megoldandó feladat kényszerű pótlása a mostani kezdeményezés. Szerinte 2-3 lépésben kellene metszeni a fákat, ami költségigényes ugyan, de egy ilyen jól alkalmazkodott fát kivágni nem szabad.- mondta el. A városvezetéstől Takáts László a város gazdasági bizottságának elnöke – civilben kertész – jelent meg, aki szerint az elodvasodott fákat szakmai szempontból kivágásra kellene ítélni. “Mi mibe kerül?” – tette fel a jogos kérdést a politikus, utalva arra, hogy a probléma átmeneti orvoslása évről-évre sokkal többe kerül, ezért inkább a közzéültetést javasolta, megemlítve azt is, más fafajban is lehetne gondolkodni.

Több fotó az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…


A nyugati ostorfa (Celtis occidentális) városfásításra kiválóan alkalmas fafajta, mert jól tűri a szárazságot, a sovány talajt, rendkívül jól bírja a szennyezett levegőt, a burkolt felületről visszasugárzó hót és a téli sózást. Hazája Észak-Amerika, így Európában a fiatalkori fagyérzékenység veszélyezteti, illetve az árnyékot fiatal korában viseli jól. Idősebb korban ágai csavarodnak, így a gyakran közel vízszintesen növő hosszú ágak balesetveszélyesek lehetnek. Törzse hajlamos a fagyrepedésre, idősebb korban a többszöri fakezelés hatására bekorhadásra és odvasodásra is. Teljes kifejlődését 60 éves korában éri el, elöregedésének kezdete termőhelyi adottságoktól függően 110-120 év.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...