20.6 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Anyanyelv ápolók országos konferenciája

– Mi lesz a program és kik támogatták az egy hetes ceglédi találkozót?

– Országos hírű nyelvészek, média szakemberek, tanárok előadásait hallgathatják meg a tanácskozó körvezetők. Vendégelőadók lesznek: dr.Gerstner Károly egyetemi docens, Juhász Judit az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia sajtófőnöke, Kerekes Barnabás és Vadász Zsuzsa a Magyar Katolikus Rádió Szóról-szóval című műsorának szerkesztői, dr. Kovács Dániel főiskolai tanár, Matula Ágnes a Duna TV szerkesztője, Wacha Imre ny. főiskolai docens, továbbá dr. Rozsnyai Jenőné és Szőcsné Antal Irén tanárok, a tábor résztvevői közül. Örömünkre, helyi előadók is szerepet kaptak a konferencián, így: dr. Koltói Ádám, Reznák Erzsébet, dr. Surányi Dezső, dr. Szabó Alfréd és Tóth Czifra Júlia.

Délutánonként kiegészítő kulturális program színesíti a tanácskozás résztvevőinek életét. Városnéző sétán ismerkednek Cegléd értékeivel, meghallgatják a Kossuth Lajos Gimnázium Leánykarának hangversenyét, Sinka István költészetét bemutató előadáson vesznek részt a városi könyvtár olvasókörének közreműködésével. Egyik alkalommal megtekintik Dunai Tamás Szavakat fúvok című műsorát, máskor „Arany-úton” vesznek részt Nagykőrösön. Ellátogatnak városunk Szabadidő Központjába, valamint Ceglédbercelre is.

Ezt a nagyszabású de mindig bensőséges hangulatú „Beszélni nehéz!” tábort a rendező intézményeken kívül támogatják: az Oktatási és Kulturális államtitkárság, a Kazinczy-díj Alapítvány (Péchy Blanka emlékére), az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Nemzeti Alapítvány, a Szerencsejáték Zrt., Cegléd Város Önkormányzata, a Tourinform Iroda, Cegléd-Zöldházak Fagyizó és Cukrászda, a Hotel Aquarell****Cegléd, és a Ceglédi Panoráma.

Itt lesz az alkalom, Cegléden is meg lehet tanulni jó szót szólani… Kívánjuk, hogy a konferencia minden előadója és résztvevője, közreműködője érezze jól magát! Vigyék jó hírünket a nagyvilágba!

Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...