4.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Új lelátó épülhet – Ülésezett a képviselő-testület

 

Tulajdonosi hozzájárulását adja a város a CVSE Malomtó széli sportpályájának fejlesztéséhez. A labdarúgó szakosztály mintegy 450 millió forint értékben tervez korszerűsítéseket, ehhez 392 millió forintot a társasági adó-felajánlásokból szeretne összeszedni. Az önkormányzat azt is vállalta, hogy biztosítja a tervdokumentáció elkészítéséhez szükséges 6 millió forintot is. A sportegyesület újjáépítené a lelátót, és kondicionáló termet, edzőtermet, új öltözőket és zuhanyzókat szeretne létesíteni.

A képviselő-testület csütörtöki ülésén a városatyák vezetői kinevezésekről is döntöttek. További öt évre igazgatói megbízást kapott az intézmények gazdasági hivatalának (volt OBGH) jelenlegi, megbízott vezetője, Ducsainé Miskolczi Éva, illetve továbbra is Rimóczi Gábort javasolják a Táncsics iskola igazgatói tisztségére. Az iskola neve egyébként kis mértékben megváltozik, kikerül belőle az óvoda, illetve utal a működési területre, vagyis ezen túl Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola lesz a neve. 

A jelentkező kisiskolások nagy száma miatt egy ötödik első osztály indítására is engedélyt adott a Klebelsberg  Intézményfenntartó Központ a Várkonyi iskolának. Az osztályterem kialakítása azonban az önkormányzat feladata, a költségeket másfél millió forintig állja a város, illetve megvizsgálja a Várvag Kft, hogy az eredeti tervnél – vagyis a tornaszoba osztályteremmé alakításánál – van-e jobb megoldás. 

Az önkormányzat kötelezettséget vállalt arra, hogy ha meghibásodás történne a szennyvízcsatorna I-II. ütemében épült közművekben, pénzügyi fedezetet biztosít a javításhoz, illetve cseréhez. Erre azért van szükség, mert az amortizációs költséget, amit beépítettek a csatornadíjba, kintlévőségei miatt az Ökovíz nem tudta az Fejlesztési Alapba utalni. Amíg azonban ezt az Alapot hiánytalanul fel nem töltik, vagy az önkormányzat nem vállal kötelezettséget arra, hogy finanszírozza azokat a feladatokat, amiket ebből az Alapból kellene, a beruházási projektet nem lehet lezárni. Nagy Tamás képviselő kifogásolta, hogy nem lehet tudni, mennyibe fog ez kerülni az önkormányzatnak, megfogalmazása szerint olyan, mintha egy biankó csekket írnának alá. Válaszában a polgármester jelezte, hogy az Alapban jelenleg majdnem 180 millió forint van, amiből már el lehet hárítani a hibákat – vagyis a gyakorlatban a megfelelő működéshez elég ez a pénz, csak a projekt hivatalos lezárásához nem. 

A képviselők hozzájárultak ahhoz is, hogy reggel hat óra helyett fél hétkor nyisson ki a Fűtőház utcai óvoda. A változás ellen az érintett szülőknek sem volt kifogásuk – hangzott el a testület ülésen. 

Ezen túl a Várvag Kft. koordinálja a közfoglalkoztatást, ami ezáltal gördülékenyebbé válik, egyben több embert lehet bevonni – áll a jóváhagyott előterjesztésben.

Visszavásárolja az önkormányzat Százhalombatta Ökovíz Kft-ben szerzett üzletrészét, hiszen a településen nem indult meg a szolgáltatás. 

A testület a májusi tényadatok ismeretében módosította a költségvetési előirányzatokat és a költségvetési rendeletet is. Hatályon kívül helyezték a díjmegállapító rendeleteket, vagyis azokat, amelyek szerint az önkormányzat határozza meg a szilárd hulladék elszállítás, a távhő, illetve a vízközmű szolgáltatás díjait. Az önkormányzat ugyanakkor él azzal a jogával, hogy az Energiahivatal felé megtegye észrevételeit a távhő díjával kapcsolatban, ennek fő javaslatai, hogy a távfűtés ára ne terhelje meg túlzottan a lakosságot, versenyképes maradjon, ugyanakkor biztosítsa a szolgáltató számára a biztonságos és kifizetődő működés feltételeit.

Két pályázatot is benyújt az önkormányzat az Államreform Operatív Programhoz, az egyiken akár 20, a másikon akár 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást is nyerhet a város.

Az önkormányzat létre hozta és jóváhagyta a Helyi Esélyegyenlőségi Programot is.  

A Várvag Kft. megvizsgálta, hogy mely területeket értékesíthetné az önkormányzat. Ennek nyomán 48 db, 10.000 m2-nél kisebb, földhaszonbérletre nem javasolt ingatlant terjesztek elő értékesítésre. Az árakat a szeptemberi testületi ülésig határozzák meg. A kijelölhető ingatlanokat nyilvános pályáztatás útján értékesítik. Az erdősítési terv elkészítése határidejének kitolását kéri a Várvag Kft. az októberi testületi ülésig, mert a szakhatóságokkal való egyeztetés a vártnál lassabban halad.

A testület jóváhagyta a Sportcsarnok Kft. felügyelő-bizottságának ügyrendjét, a Ceglédi Pedagógiai Szakszolgálat létrehozását, illetve az önkormányzati folyószámla- és munkabérhitel szerződés megújítását is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...