3.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Felújítás a Református iskolában és óvodában

 

A „B” épületnél tároló épül, amely szertár, műhely, garázs céljából kerül kialakításra. A főépületüknél, pedig új hőszigetelt nyílászáró üvegek cseréje már megtörtént.

Tagintézményeinkre is nagy gondot fordítunk, így a Báthori utcai óvodánk felújítása folyamatban van. Az óvoda épületének átjárhatósága nem volt megoldott, ezért szükségesnek éreztük az átalakításokat. Az épületeket összekötő folyosó, a bútorzat megújul és a konyha is, modernizálódik.

A kőröstetétleni iskolánk 5 évvel ezelőtt került egyházi fenntartás alá. Az elmúlt évek alatt nemcsak az iskola fenntartását, hanem a gyarapítását is sikerült megvalósítani, amelynek ékes bizonyítéka, hogy a kezdeti 82 fős tanulói létszámot a 2013/2014-es tanévre, 150 főre sikerült növelni. Ennek következményeként infrastruktúrafejlesztést, a tantermek bővítését valósítjuk meg, így új informatika terem, új gépparkkal kerül berendezésre.

A jó tanári munka meghozta a gyümölcsét, s büszkén mondhatom, hogy a tanulók kiszorították a tanárokat. Megnyugtathatjuk az olvasókat, a tanítást és nevelést természetesen a továbbiakban is kollégáink végzik, csak a tanári szoba helyszíne változik, ugyanis az iskolával harmonikusan egybeépült szolgálati lakás látja majd el ezt a funkciót.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...