13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

LopaKODO gepárd?!

Ilyenkor nincs az a csomagtartó, ami ne nyelné el egytől egyig a család csomagjait, de a több mint fél köbméteres hely elegendőnek bizonyult. A kényelem, na és persze a biztonság mindennél fontosabb, erről nemcsak a vezeték nélküli telefon kihangosító, hanem a tolatókamera is gondoskodott. De ha csak előre haladunk, akkor igazán élvezetes kihasználni a négykerék-meghajtású modell nyújtotta előnyöket. Így utólag már illik bevallani, hogy a terepen való tesztelés jól sikerült. Szerencsére nem okozott csalódást, pedig kíméletlen próbának volt kitéve, ami a képeken nem látszik, ugyanis azok vagy a teszt előtt, vagy már a „nagymosást” követően készültek. Mint azt a férfiak jól a tudják, a nőket nem a gyomrukon keresztül lehet megfogni, főleg ha autóról van szó. Mivel lehet hát egy háromgyermekes családanyát rávenni arra, hogy ő is beleszeressen a család leendő új négykerekűjébe? Semmivel, az ugyanis magától jön. A forma, a szín, a beltér, vagy mindezek együtthatója kell a meggyőzéshez, de ebben az esetben sikerült a csábítás. Sőt, nem árt egy jó adag féltékenység sem, mert a CX-5-öst majdnem mindenki megbámulja! Mint ahogyan én is, akárhányszor látom, nem tudok betelni vele, mert nem az a megszokott forma, márka, típus, hanem egy olyan, ami még eddig nem volt. Még a nyaralás is elhalványult mellette… pedig mennyivel szebb a Balaton északi partja! 

Éppen ezért mindenkinek azt ajánlom, hogy keresse fel egy Mazda CX-5-el. Azzal a járgánnyal, amelynek már a tervezésénél fontos volt a természeti értékek tisztelete, ugyanis a KODO tervezési koncepció a gyártó szerint idézem:”… előrelendül, mint zsákmányára lecsapó gepárd.” Ezen kívül hangsúlyozzák a stílust, a vitalitást és a mozgékonyságot a karosszéria tervezésénél. Az átlagembernek/asszonynak viszont sokkal fontosabbak a vizuális észlelés, érzékszervekkel való tapasztalás nyújtotta élmények, mint a gyári marketingszöveg. Mindezek hatására döntötte el a történetemben szereplő, család, hogy jelenlegi német prémium márkás családi limuzinjukat Mazdára cserélik. Még az sem szegte kedvüket, hogy átlagban ez év karácsonyáig kell türelemmel várnia, aki egy ilyen új autót szeretne. Szerencsére jól ikszelgettek a felszereltség kiválasztásakor, így talán már az írás megjelente idején büszke gazdái lesznek a Mazdának. Aki ennél többre kíváncsi, az járjon utána, látogassa meg a Mazda-Zakar ceglédi autókereskedést, ahol még jobban megismerheti, sőt megrendelheti a sikermodellt! De igyekezzenek, mert karácsonyig már nem sok idejük van! (Még több infó: www.mazdazakar.hu, még több kép: www.cegledipanorama.hu) 

Nyíri Tibor

Több fotó a Mazda CX-5-ről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....