Némi hatása a katolikus egyháznak Olaszországban, Spanyolországban, Máltán ugyan van az emberekre és a templomi predikációkban agitálnak is, de mégis megteszik az emberek. Sok muszlin ország, ahol semmiféle befolyása nincs a keresztényeknek, így Észak-Afrikában, a szaharai oázisokban eleve nem hallják meg a természetvédők kiáltásait. Nagy gond ez, mert épp a szaharai oázisok az „utolsó állások”, hogy a Sahel-övezet nyomulása Afrika szavannája irányában lelassuljon. Lehetnek, sőt biztos lesznek olyanok, akik a most következő soraim miatt felszisszennek, de nekem ebben nem politikai, hanem ökológiai megfontolásaim a döntők. A pár ezer km hosszúságú homoktengerben pár erdősítési pászta (nem a terror és a belső háborúskodás fegyvereire öntenék ki az ott élők az olaj milliárdokat) pár évtized alatt drámai hatást gyakorolnának Afrikára. Miért Mali, Nigéria, Ruanda, Marokkó, Algéria gyilkos háborúi a követendők, meg a terrorista robbantásokkal szimpatizálnak oly sokan, miért nem az egyetemes jó szolgálata a motiváló? Bölcs, nagyon bölcs ember volt Mózes, a Tóra több helyen tiltotta is a vadászatot, épp ott, ahol az élővilág jövője mindig veszélyeztetettebb volt – az ökológiai adottságok miatt…
Az első „bűnös zóna” ornitológiai értelemben Albánia, Szicília, Málta, Ciprus, Kréta, majd a madárözön eléri ősszel az egyiptomi, algériai és tuniszi partokat, ez a második veszély zóna. Addigra várhatók hirtelen és pár napos fagyok is, pusztító frontok esőzéssel – talán tudja ezt a sivatagi beduin, aki 10-12 sárgarigót vadászott le, majd kezdett el kopasztani – diadalmasan. Mennyivel nemesebb ember az az olasz és albán, aki meg fejébe vette, hogy az ős „kaviárja” a pacsirtanyelv-pástétom? A kultúrembert az őrület határára kergeti ez az ízlés, mint Délnyugat-Ázsiában meg a cápauszony leves – és visszadobált uszonytalan jóságok vergődése a tengerben. A ragacsos és csapós csalik alkalmazása a legembertelenebb madárkínzás, mert a tehetős természet-tolvajok 3-400 csapdát is kihelyeznek egy idényben. Nem volt eléggé intő az emberiségnek a dodó és a moa madárfajok kipusztítása, nálunk a tarvarjú és koronás daru fészkelése már csak Herman Ottó-i leírásokból ismert. A kerecsensólyom eszmei értéke nálunk 1 millió forint, de a sivatagban egy beduin 35 ezer dollárt is megad érte. A vándorsólyom szabott ára 15 ezer dollár, míg nálunk a természeti kárérték 500 ezer Ft. Milyen felháborítóan primitív, ahogy a fél milliós eszmei értékű szalakótákat próbálták határokon átcsempészni – busás haszon reményében. Olyan nagy a csábítás, mint a kábítószer csempészetben; ezért Iránban, Szaúd-Arábiában halálbüntetés jár, mégis próbálkoznak. A madarak esetében pedig az említett térségekben nem is jár ilyen szankció. A búbos banka, szürke légykapó, nyári lúd, vadgerle, kakukk, füsti fecske gyakran fejezi be életét az emberek asztalán, nálunk ezek eszmei értékben egyenként 50 ezer Ft. De hosszan lehet a sort folytatni, mert egy csóka, fülemüle, fürj, pacsirta, csil-csap füzike, vörösbegy is sok-sok ezer forintban védett nálunk. De ott? Éttermi és sivatagi partik tartozéka.
Miközben a Harmadik Világ okkal nehezményezi a gazdasági kizsákmányolást, amit azért maguknak is köszönhetnek, a fejlett világ képmutatásával viszont az esőerdők hatalmas fáit ugyanúgy felvásárolják, mint ahogy eladták kapzsi magyarjaink a ’90-es években az évszázados diórönkjeinket francia és olasz „gazdagéknak”.
Augusztus vége felé egyre gyakrabban idegesen kémlelik az eget a madárbarát természetvédők, hogyha sikerrel megvédték őket az idén, hányan jönnek majd vissza – rajtuk kívülálló okokból következően. A Cegléd-környéki látványosság bizonyosan a gólyák útra kelése, majd visszatérte (máris elmentek a gyülekező helyekre) és egy halk fohász legyen Fecskehajtó Kisasszonyhoz, hogy segítse is vissza madarainkat tavasszal.
1. kép Tiltakozó akció Máltán – 2. kép Meghiúsított szalakóta-csempészet
