5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Megérdemeltem volna a finálét

„Ez a verseny az egyik legnagyobb kaliberű kerékpáros rendezvény Magyarországon, így megtisztelő volt számomra, hogy részt vehettem rajta. A nagyon rossz időjárás ellenére jó formában versenyeztem végig, és az esőben és sárban aránylag nagy pontelőnnyel sikerült nyernem, ami pszichésen nagyon megerősített a világbajnokság előtt” – elevenítette fel Hege.

Ám akármilyen remek eredményeket ér el magyar és a nemzetközi mezőnyben a 23 éves ceglédi klasszis, továbbra sem talált tőkeerős szponzort, így támogató híján a hazai szakszövetség, a Magyar Mountain Bike Szövetség anyagi segítsége nélkül ki sem jutott volna Dél-Afrikába, annak ellenére, hogy a világ egyik legjobbjának számít sportágában.

„Sajnos már az év eleje óta nincs főtámogatóm, így nagyon nehezen, csak rengeteg bemutató bevállalásával tudok eljutni a Világkupa-versenyekre. A dél-afrikai világbajnokságra pedig csak a szakági szövetség segítségével jutottam el, amit nagyon köszönök” – folytatta a triálos világklasszis, aki a vb-n a legjobb tíz közé kerülést tűzte ki maga elé, ami reális elképzelés volt az évközi eredmények és Hege formája alapján.

Mindenesetre 2013 legerősebb mezőnye gyűlt össze Dél-Afrikában: a vb-re visszatért néhány korábbi világbajnok, illetve a franciák immár nyolc versenyzőjüket állították csatasorba, így legalább húszan pályáztak azonos esélyekkel a TOP tízbe jutásra.

„Tudtam, hogy nagyon kemény dolgom lesz, de imádom a kihívásokat! A hosszú és fárasztó utazást követően a vb előtt kétszer tudtam edzeni, ám mindkétszer buktam. Két nap pihenő azonban jót tett, mire elkezdődött a verseny, fejben és fizikálisan is tökéletesen felkészültem” – elevenítette fel a ceglédi triálos.

Nem is volt gond, és mire elérkeztünk a döntőbe jutásért folytatott csatákig, remek formába került a magyar versenyző. Egészen az utolsóelőtti pályáig semmi gond nem volt, ekkor úgy nézett ki, ha nem jön közbe semmi, Hege világbajnoki döntős lesz. Ám közbejött valami, azaz valaki. Egy bíró.

„Sikeresen teljesítettem a szekciót, és amikor kijöttem a pályáról, meg voltam győződve arról, hogy nulla hibapontot kapok. Ám a bíró szólt, a maximális öt hibapont került a nevem mellé, így hiába érveltünk, mutattunk be filmet is a teljesítményemről, közölte, ebben a sportágban nincs video bíró. Amikor az ellenfeleim meghallották a döntést, ők is nekem adtak igazat, de nem tudtam mit tenni. Noha nehezen ment, de hibátlanul befejeztem a versenyt, és a végén kiderült, egy ponttal kiestem a döntőből, és a kilencedik helyen végeztem. Nagyon bosszant a dolog, ugyanis a teljesítményem alapján megérdemeltem volna a finálét. Persze elégedetlen így sem lehetek, hiszen a vetélytársaimnál sokkal rosszabb anyagi helyzetben is képes voltam a TOP tízbe kerülni” – jelentette ki Hegedűs László, aki nagyon hálás a segítségért a biketrial.hu-nak, az Evopro-nak es a szövetségnek, amiért lehetővé tették, hogy a világbajnokságon a legjobb tíz között végezzen.

Az idei nemzetközi versenynaptár

1. Világkupa: Németország, Heubach – 2013. 04.20-21. – összetett 13. hely

2. Világkupa: Lengyelország, Walbrzych – 2013. 06. 01-02. – összetett 5. hely

3. Világkupa: Franciaország, Pra Loup – 2013. 07. 26-28. – összetett 8. hely

4. Világkupa: Franciaország, Meribel – 2013. 08. 16-18. – összetett 8. hely

5. Világkupa: Belgium, Antwerpen – 2013. 09. 27-29.

Világbajnokság: Dél Afrika, Pietermaritzburg – 2013. 08.26. – 09.01. – összetett 9. hely

Európa-bajnokság: Svájc, Bern – 2013. 06. 21-22. – összetett 6. hely

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...