17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

A térség közbiztonságáért mi felelünk

Pásztor Imre Kőröstetétlen polgármestere három település közös tervéről, egy terepjáró beszerzésének tervét újságolta el. Ez nem az első lesz az illetékességi területen, Újszilváson néhány hónapja került szintén – civil adakozásból – új gépkocsi átadásra. Ez eddig nem volt jellemző, sok kispénzű ember fogott össze a közbiztonság érdekében, így valósult meg a program. A jelenlévő Petrányi Csaba újszilvási polgármester hozzátette, az összefogás a bűnügyi munka hatékonyságát is nagyban megnövelte.

A fórumon szóba került az áthaladó külföldi polgárok jogsértésének megelőzése, bírságolása, mely a 4-es út nagy forgalma miatt a kistérség kritikus ügye. A kapitány szerint a külföldieken a büntetések nehezen hajthatók be, a jogsértés nehezen kérhető számon, mint elmondta, bizonyos közhiedelmek statisztikákkal nem támaszthatók alá, konkrétan: a román autóvezetők nem okoznak annyi balesetet, mint amennyit a közvélemény gondol róluk.

Az egyeztetésen helyi és környékbeli egyházi vezetők is hozzászóltak, mint kiderült ők is szívesen működnek közre a közbiztonság erősítésében. Molnár Péter abonyi plébános szerint az idősek túlságosan jóhiszeműek, könnyen becsaphatóak, így csalók áldozataivá válhatnak. “Szomorú, hogy egy papnak arra kell tanítani a híveket, legyenek bizalmatlanok, de legalábbis ne legyenek jóhiszeműek” – hangzott el. 

Hánka Levente, Cegléd-Nagytemplomi református lelkész uzsora és lakásmaffia témakörben hívta fel a figyelmet arra, hogy előfordul, hogy az uzsorás betörésre kényszeríti a tartozót főleg a tanyavilágban, lakatlan vagy idősek lakta házakba. – Fontos lenne, hogy a lakosság, főleg a közeli szomszédok figyeljenek egymásra. Ha a lakosság idegeneket lát, az információt juttassa el a rendőrségre, ez a megoldás megtalálásában nagy segítséget nyújthatna – reagált a kapitány.

Dr. Terbe-Szabó Csilla, a Ceglédi Járási Hivatal vezetője kérdést intézett a jelenlévőkhöz: – Hány balesetnek kell még történnie, hogy a 4-es utat kibővítsék? Közös fellépésre lenne szükség, több csatornán egyszerre!

Hegedűs Ágota alpolgármester a találkozó végén megköszönte a kapitányság közbiztonság javításáért tett erőfeszítéseit, mely a lakosság számára talán legfontosabb ügy.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....