3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Menesztik Ványi Zsoltot

A Nemzeti Sport információja szerint a gyengébb szereplés miatt a labdarúgó NB II-ben szereplő Ceglédi VSE vezetősége meneszti Ványi Zsoltot, akinek utódja a korábban a Maldív-szigeteken és Kanadában is edzősködő Kiss László lehet.

A Cegléd a legutóbbi hét bajnokijából csak egyet nyert meg, s közvetlenül a kiesőzóna előtti helyre esett vissza. A csapat a hétvégén – egy lesgyanús találattal – a Balmazújvárostól kapott ki.

Ványi Zsolt éppen három éve, 2010. október 20-án vette át az együttest. Vezetésével a Cegléd a 2010–2011-es szezonban óriási bravúrral harcolta ki a bennmaradást, majd a következő szezonban a klub történetének legjobb eredményét elérve a 4. helyen végzett az NB II Keleti csoportjában.

A CVSE elnöksége a mai napon az alábbi közleményt bocsátotta ki: Az edzőváltásra az őszi szezon gyenge teljesítményeit követően, az elnökség és a csapat edzője között – két fordulóval ezelőtt – született megállapodás alapján került sor. A labdarúgó csapatnál bekövetkezett váltást egy jelentősebb, a helyi labdarúgás valamennyi szintjét érintői szerkezeti átalakítás kezdetének tekintjük. A Malomtó-szélen folyó infrastrukturális beruházások biztos alapot kell, hogy jelentsenek a szakosztályban folyó munka tartalmi megújulásához is. Az elkövetkező időszak kiemelt jelentőségű feladata lesz az utánpótlás képzésének hatékonyabbá tétele. Ványi Zsolt edző Cegléd labdarúgásáért végzett eddigi tevékenységét az Egyesület vezetősége nagyra értékeli, szakmai tapasztalatára, magas színvonalú munkájára a továbbiakban is számítani kíván. – CVSE labdarúgó szakosztályának elnöksége”

Fotó: Takács Tamás

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...