18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Megkésve elköszönni…

Szakosodásakor a kicsinyek iránti szeretetből a gyermekgyógyászatot választotta. 1979-ben megszerezte a szakvizsgát, hét nagyszerű évet töltött Jójárt György főorvos osztályán. Szabadfalvi András, az akkori kórházigazgató rábeszélte, hogy specializálódjon, tanuljon gyermekhaematológiát, és hozzák létre a kórházban a vérellátó állomást. Transzfúziológus szakot végzett, véghezvitték az új osztály megvalósítását, majd vezette azt.

Idővel kinevezték Gödöllőre a Pest Megyei Vérellátó Intézet vezetőjének, ezt ellátva elvégezte a menedzserképzőt kórházszervezésből, majd a Közgazdaságtudományi Egyetemen az egészségügyi közgazdasági szakot és ötvenévesen megkapta az egyetemi másoddiplomát. Az ingázásba belefáradva úgy döntött, hazajön Ceglédre a családjához.

Tizennyolc éves vérellátói munkája után 2001-ben nevezték ki a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet főigazgatójának. Embert próbáló munka volt a közel ezer embert foglalkoztató, évi 23-24 ezer fekvőbeteget, százezernél több járóbeteget ellátó intézmény irányítása, fejlesztése. Az egészségügy már akkor is a politikai döntések, az örökös átszervezések időszakát élte, a kórház első embere küzdött ezzel és a dal hiába szól úgy „doktor úr a maga szíve sose fáj?”, bizony János küzdött a betegséggel is. Amikor szívproblémái már megakadályozták a munkájában, nyugállományba kényszerült és otthonában, betegeskedve bántotta a gondolat; mennyi mindent szeretett volna még tenni a kórházért. Nagy műtétjét Budapesten végezték, de a kórház kardiológiai osztályán dolgozók mindent megtettek érte, amiről ő is beszélt és most a családja is megköszöni. Megadatott neki családja szeretete, megnyugvást jelentett gyermekei és unokái cseperedését látni, gyermekszerető gyermekorvosból boldog nagypapának lenni. Váratlanul érte a halála és váratlanul ért mindannyiunkat.

Érzékeny, sokat tépelődő ember volt, vonzalma megmaradt az irodalom iránt, ám a kor kihívásaival mindig lépést tartott, emlékeim szerint biztos nyelvtudását kihasználva az elsők között kezdte Cegléden használni az internetet. A Városvédő és Szépítő Egyesület alelnöke volt, amíg az egészsége engedte. Élete egy szakaszában önkormányzati munkát is végzett, az önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke volt, részt vett a megyei közgyűlés egészségügyi munkájában is. Mostanában kevésszer találkoztunk, legutóbb egy szép őszi napon a Szabadság téren és úgy köszöntünk el ahogyan szoktunk. Megdöbbentem a halálhírén, most megkésve köszönök el tőle örökre:

Isten veled János, nyugodj békében!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....