10.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

A gyermek világa a teljes, ép család

A szeretetteljes családi légkör melegéből életünk végéig erőt meríthetünk. Nagyon fontos, hogy hogyan tudunk bánni a családot összetartó erővel, a szeretet és türelem erejével. Ezen múlik, hogy mivé formáljuk gyermekeinket leendő családjuk számára. Ha a családtagok belső kohéziós erői egymás iránti szeretetben, türelemben nyilvánulnak meg, akkor igazi közösséggé válnak. Ez a kis közösség viselkedésmintában követendő példa lesz a gyermekek számára. A gyermekek biztonságérzete így erősödik, óvó, védő hálóvá válik a család megtartó ereje. A családban élők pedig emberileg kiteljesedhetnek.

A gyermek körül a világot a teljes, egész család alkotja. A teljes, ép család fenntartói a szülők, akik saját életükkel tudnak követendő mintát adni gyermekeiknek. Ha a szülők figyelnek egymásra, szeretetben, megértésben élnek egymással, megalapozzák gyermekeik felnőttkori párkapcsolatát, szülővé válását.

Azok a szülők tudnak igazán követendő, jó példát adni, akik egyaránt ismerik saját, egymás és gyermekeik szeretetnyelvét és annak segítségével fordulnak egymás és gyermekeik felé. Ahhoz, hogy felelősségteljes felnőtté váljon, minden gyermeknek szüksége van szülei szeretetére. Ez is feltétele biztonságérzetének és annak, hogy maga is olyan emberré váljon, aki képes szeretetet adni. Mivel gyermekeink utánoznak minket felnőtteket, szülőket nagyon fontos, hogy boldog, egymással szeretetben élő szülők neveljék. Kezdetben játékaiban, később életében viszi tovább a példát, amit látott szüleitől. Nagy a felelősségünk tehát: nemcsak a magunk, hanem gyermekünk boldogsága is rajtunk múlik.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...