6.2 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

A ceglédi tűzoltókat is riasztották

A legmagasabb riasztási fokozatnak megfelelően a ceglédi tűzoltóságot is riasztották december 9-én délelőtt Kecskemétre, ahol a bejelentés szerint a megyei kórház Nyíri úti épületében keletkezett tűz. A helyszínre Csongrádról, Dabasról, Kunszentmártonról, Kiskőrösről és Kiskunfélegyházáról is indultak tűzoltóegységek. A baon.hu tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun Megyei Kórház Nyíri úti épületében a gazdasági tömbben lévő, első emeleti mosodában tűz ütött ki. A protokollnak megfelelően indultak a helyszínre nagyszámban az egységek, ám az elsőként a helyszínre érő kecskeméti tűzoltók megállapították, hogy a mosodában lévő egyik ipari vasaló égett és füstölt 20 négyzetméteren. A tüzet a dolgozók egy porral oltóval már a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották– mondta el érdeklődésünkre Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A tűzoltók átszellőztették az épületet, a szükséges utómunkálatokat elvégezték. Kovács Andrea tájékoztatása szerint az ügyben tűzvizsgálati hatósági eljárás indult. A tűzben senki nem sérült meg, az eset a betegellátást nem veszélyeztette – mondta el a baon.hu-nak Nagyné Szigeti Dóra, a megyei kórház szóvivője. A tűz által érintett épületben kizárólag a kórház dolgozói tartózkodtak. (A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...