7.3 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Ünnepi közgyűlés a múzeumban

Az elnök köszöntője után a Kossuth Lajos Gimnázium idén 50 esztendős leánykara énekelt Kossuth dalokat és egyéb szerzeményeket, a Liszt-díjas Soltészné Lédeczi Judit karnagy vezényletével. A közgyűlés elején néma főhajtással emlékeztek Somkutas Imre nyugállományú honvéd ezredesre, aki maga is a baráti kör tagja volt. A közgyűlésen a baráti kör beszámolt a tavaly évi tevékenységéről. Elhangzott: öt alkalommal koszorúzott az egyesület, részt vett a városvédőkkel együtt szervezett kiránduláson, osztálytermet neveztek el Sárkány József tanárról, volt múzeumi igazgatóról, s az októberben rendezett Kossuth vetélkedőnek is nagy sikere volt, akárcsak az év végén tartott „Téglákba vésett történelem” című könyv bemutatójának.

Az eddigi 56 fős taglétszám négy személlyel bővült: Soltészné Lédeczi Judit, Dr. Pipicz Imre fogorvos és Zakar László mérnök és szerkesztő mellett Mezeiné Kónya Terézia, a gimnázium könyvtárosa kérte idén felvételét. Az idei év tervei is elhangoztak a szombati gyűlésen. Folytatni szeretnék újabb sírok meglelését a turini küldöttségből, és az utódok tovább folytatják a családfák összeállítását, hiszen több ezer leszármazottja lehet annak a száz embernek, akik 137 éve elindultak, hogy felkeressék Kossuthot. A baráti kör is csatlakozik a város 650. születésnapjához és annak ünnepségsorozatához. Természetesen idén is több kirándulást szervez az egyesület, céljuk a város határában fekvő egykori Árpád-kori falvakat és a Tápió vidékét bejárni.

Reznák Erzsébet arról szólt, hogy folyamatban van az UNESCO szellemi kulturális öröksége nemzeti jegyzékbe kerülése „Kossuth hagyományok tisztelete” címmel, ezt első szinten ugyan elutasították, de még egy indoklást kérnek a múzeumtól, amit követően várhatóan megtörténik a jegyzékbe való felvétel. A múzeumigazgató beszélt a ceglédi fogolytáborról készült könyvről és annak utóéletéről is. Mint mondta: azóta több akciót is indítottak ezzel kapcsolatosan. Korondi Miklós országgyűlési képviselő kérte a homvédelmi minisztert hogy a tábor helyén létesüljön emlékhely, Csáky András korábbi képviselő Boross Pétert, a Nemzeti Emlékhely és Kgyeleti Bizottság elnökével tárgyalt a táborról, Földi Lászlő polgármester pedig a bizottságot, az illetékes minisztériumot és az országgyűlés elnökét tájékoztatta az ügyről. A Kossuth Múzeum igazgatója úgy fogalmazott: bíznak abban hogy ez a Közép-Európai látványosság nem marad minden jel nélkül.

Elbe István könyvtáros, az OSZK információszolgáltatási igazgatója a náluk őrzött nem akármilyen Kossuth gyűjteményről mesélt. Elmondta: öröm számára azt hallani, hogy Cegléden milyen mély szinten őrzik ez a nemes hagyományt és a leszármazottak így számon tartják azt.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...