4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Hetedszer indul a Ceglédi GigaSztár!

Aztán hirtelen azt is észreveszem, hogy nem csak gyerekeknek hirdették a versenyt, hisz az alsó korhatár 8 év, a felső 88. (Igaz, a felnőtt kategória 23 évnél kezdődik.)

Ebbe még én is beleférek! – villant be, de el is hessegettem magamtól a gondolatot, jobb nekem a nézők között meglapulnom és önfeledten ünnepelni a kis (és nagy) tehetségeket.

Persze, senkit nem szeretnék elbátortalanítani, végignézve az eddigi versenyeket, tudom, hogy csak az első lépés a nehéz, aztán már visz a lendület, és nagyon sokan ott találják magukat a következő évben újra és újra és újra… egészen addig, amíg meg nem nyerik (vagy fel nem adják).

De hogy átélhessük ezeket az „örömperceket”, ezt az említett első lépést mindenképp meg kell tenni, azaz írni kell egy e-mailt a cegledigigasztar@gmail.com –ra vagy felhívni a 06-30-337-4226-os számot.

A jelentkezés határideje november 3., az elődöntő időpontja november 8. (szombat) 10 óra, a döntőé november 29. (szombat) szintén 10 óra.

Mi sem egyszerűbb ennél. Egy telefonhívás (nem emelt díjas J ), nevezési díj nincs, a versenyzők kedvesek és barátságosak, a zsűri mosolygós és megértő, a színpad és a mikrofon meg olyan csábító…! J Hm… még a végén lehet, hogy én is megfontolom a dolgot és bátorságot merítek! J


Fotók: A döntőben a zsűri elnöke Somló Tamás lesz – Takáts László polgármester, mint zsűritag a tavalyi versenyen (Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....