14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Zodiac Crew – „Csodaország”

Október 10-én a Jazz Café Club-ban lépett fel első lemezük bemutatója kapcsán a Zodiac nevű ceglédi underground csapat. A formáció tagjai: Pilwax, Domino, Penge B és Kajsztro 2012 óta zenélnek együtt. 

Első szeptember 24-én megjelent lemezük, a „Csodaország” előfutára, az „Esély” című videoklip volt. Az album megjelenése után, pár nappal pedig újabb minőségi videó született meg, a „Lopott idő” című nótához is. – Felléptünk már Kecskeméten, Budapesten is, és a „Told a májkot” nevezetű országos Hip-Hop tehetségkutató verseny keretein belül, Szarvason és Békésszentandráson. Cegléden olyan neves előadók előtt zenélhettünk, mint a Killakikitt, Essemm és a Barbárfivérek, akik szintén az underground vonalat képviselik Magyarországon. Az albumon hallható alapzenék javarészt házon belül készültek, Pilwax és Kajsztro által, de akad vendég beat is, eNzim (Különvélemény) és Rokaflow a Zodiac családból. A gitárbasszusokat Reszeli Soós Ádám pengette fel. A közreműködők pedig, El Bago (Wacuum Airs), Crazy Noise, az ex Fekete Koktélból és Kurucz Niki vokálja, illetve egy karc, amit Gyurmának köszönhetünk. – tette hozzá Domino. 

A várva várt lemez ingyenesen letölthető a csapat facebook oldaláról (Zodiac Crew), illetve youtube videóik alatt is megtalálható a letöltéshez szükséges link. Még ebben a hónapban lesz limitált példányszámban kézzel fogható lemez is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...