10.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Újabb teke győzelem

Középen Rimóczi Zoltán és Bíró József folytatta a mérkőzést. Rimóczi szép játékkal minden szettet bezsebelve szerezte meg a csapatpontot, és gyűjtött előnyt a csapatnak. A túloldalt Bíró nehéz küzdelemben szintén szép eredményt elérve ugyancsak megszerezte a pontot. Az állás 3-1 és ekkor már 50 fával vezet a Cegléd.

A végén Sápi Tamás és Szarka Péter lépett a pályára. Sápi első szettjét mindössze 1 fás különbséggel bukta el, majd a következő kettőben sajnos gyengélkedett, ám az utolsóban sikerült szépítenie, és bár pontját elvesztette, de fában sikerült tartania a minimális különbséget. Szarka akárcsak egy hete Oroszlányban, első két szettjét bukta, a harmadikban visszahozta lemaradását, de a negyedikben csak egyenlő fát sikerült elérnie ellenfelével, így bár összeségében többet ütött riválisánál, pontját 1,5-2,5 es szett állással elbukta.

Végeredmény:

Cegléd-Fővárosi Vízművek 5:3 (3139-3086)

Pontszerzők: Zsiros Gyula 502, Bíró József 555, Rimóczi Zoltán 560

A Cegléd ezzel újabb két pontot szerzett, így ismét közelebb került az élbolyhoz és a dobogóhoz. Most két hét szünet következik, majd március 19-én a Köfém (Székesfehérvár) csapatához látogat a csapat.

Az Ifjúságiaknál a Bezzeg Bence-Világosi Attila duó játszott, akik Bezzeg szép játékával meg is nyerték a meccset.

Végeredmény:

Cegléd-Fővárosi Vízművek 3-1 (954-910) 

Pontszerző: Bezzeg Bence 533

Szarka Péter

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...