18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Idegenben is taroltak a tekések

A teke NBI második fordulójában Egerbe látogatott a Cegléd.
Az egri csapat múlthéten Bábolnán aratott győzelmet, magabiztos játékkal, nagy ütött fával, így nehéz mérkőzés várt a ceglédiekre, ráadásul Sápi Tamás játékos-edző sem tudott a csapattal tartani.

Az első sorban Zsiros Zs. és Bíró J. kezdett.
Zsiros első két szettje elég szerencsétlenül alakult, azokat csupán egy-két fával bukta el, és bár a harmadikat magabiztosan nyerte, sajnos a negyedikben ismét vereséget szenvedett, így hiába ütött összességében többet ellenfelénél, 3:1 arányban az egri játékos szerezte meg a pontot.
A másik pályán Bíró végig szoros küzdelmet folytatott ellenfelével. Felváltva nyerték a szetteket, melyek aránya a végén 2:2 lett, de Bírónak menet közben sikerült 9 fa előnyre és így végül a csapat pontra is szert tennie.
Az állás 1:1 és 11 fa előny a ceglédiek javára.

A második sorban Zsiros Gy. és Rimóczi Z. lépett pályára. Mind a ketten jól kezdtek és már 60 gurítás után vezettek 38 és 31 fával. Ekkor az ellenfél „sorcserét” hajtott végre és egyszerre cserélte le mindkét játékosát. (Érdekesség, hogy mindkettőjüket a másik pályán játszó társuk fia váltotta.) Ez némiképp megzavarta a ceglédiek játékát, ám ezt sikerült hamar maguk mögött hagyni, és folytatni tudták menetelésüket, s a végén mindketten pontot szereztek.
Az állás 1:3 és már több mint 80 fa az előny.

Idegenben is taroltak a tekések

Az utolsó sorban Szarka P. és Hűvös Zs. folytatta a küzdelmet.
Szarkának minden második szettben ment csak a játék, kettőt fölényesen nyert, ám sajnos kettőt nagy hátránnyal vesztett el, így a végére az egriek oldalára billent a mérleg pár fával.
Hűvös a másik oldalon jól kezdett, majd második szettjében gyengélkedett, ám a fordulás után annál nagyobb lendülettel folytatta, melynek az eredménye is meglett, és a végén megszerezte pontját.

Végeredmény:

Vilati Eger – Ceglédi VSE 2:6 (3215:3308)
Pontszerzők: Bíró J. 565, Zsiros Gy. 535, Rimóczi Z.558, Hüvös Zs. 561

Az ifi csapat is szép eredményt ért el, Fehérvári T. és Kecskeméti Sz. is szépen játszották végig a mérkőzést,ám a pontszerzés nekik sajnos nem sikerült.

Végeredmény:
Vilati Eger – Ceglédi VSE 4:0 (1043-1029)

Szarka Péter

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....